Kétharmados takarékon teljesít az euróövezet
Megérkeztek az első adatok a lefagyott euróövezeti gazdaságról – olvasható az indexen. A számok elég aggasztóak, a gyógyszeripar, az internet-szolgáltatás és az élelmiszer-kereskedelem kivételével minden visszaesett. A legjobban a tizedére olvadó szórakoztató és idegenforgalmi ágazatok, a légiközlekedés és az autóértékesítések.
Elég ijesztő képet fest az euróövezet gazdasági teljesítményéről egy nem nyilvános európai uniós anyag. Az Index birtokába jutott elemzés 50 ágazatot értékelt, és bár az eredmények aligha meglepőek, mégis elég sokkoló látni az egyes ágazatok teljesítményének lefagyását a nagy shutdown, vagyis a nagy leállás és a bázisnak tekinthető 2019 között.
Ami még növekedni is tudott
Növekedni (nyilván nem jószántából, hanem kényszerből) az egészségügy tudott, itt 34 százalékkal nagyobb volt az igénybevétel.
A gyógyszerkereskedelem 25 százalékkal nagyobb forgalmat ért el, mellettük az internet-szolgáltatók, valamint az élelmiszer-kiskereskedelem (10 százalék) ért el nagyobb forgalmat.
Ahol semmi nem változott
Jó pár ágazatban még nincsen érezhető változás a vírus miatt, ilyennek tekinthető a mezőgazdaság, az erdészet és a halászat, ahol nem történt változás, annak a dokumentumban szereplő értéke ugyanis kerek 0 százalék.
Szintén fennmaradtak a számok alapján a kormányzati, közösségi szolgáltatások, oktatás, adminisztráció, ezek ugyanúgy a bázis kibocsátási szintjén pörögnek, mint a távközlés, de nem érdemi az energiafelhasználás és a vízigény 10-10 százalékkal apadása sem a nagy otthonmaradás során.
Negyedével csökkenő iparágak
Viszonylag sok iparágban látni 24-26 százalékos visszaesést. Ilyen az informatikai szolgáltatások (azt láttuk, hogy az internet és a távmunka, digitális oktatás termékei iránt nőtt az igény, de vállalatoknál zajló fejlesztések, rendszerintegrációs feladatok megálltak).
A televíziós iparág is hasonlóan, 25 százalékkal esett vissza. A tévécsatornák működnek, de nyilván kevesebb élő adást, show-t, sportközvetítést szerveznek, több a dobozból előrángatott régi felvétel.
Felére, harmadára apadók
A hajózás, a közúti közlekedés és a hirdetési piac, a nyomdaipar, a textilipar és a faipar a felére olvadt. Ezt a veszteséget szenvedte el a kiskereskedelem legtöbb ágazata (gyógyszer, élelmiszer, autóértékesítések nélkül).
Még súlyosabb a helyzet, már csak egyharmadot termel a vegyipar, a gumiipar, az üvegipar, a fémipar, illetve az optikai cégek.
A legnagyobb visszaesések
Végül üzletük háromnegyedét veszítették el a munkaerő-közvetítők, a költöztetők, a menedzsment tanácsadók, ilyen szintre mérséklődtek a jogi konzultációk, az autószerelések, a bútoripar.
És őket követik a legrosszabbul járók. Már csak
17 százalékon megy az európai autógyártás,
14 százalékon az utazási irodák,
10 százalékon az európai légi közlekedés,
és végül: egyáltalán nincsenek nyilvános szórakoztató-ipari események (mozi, színház, koncert, sportesemény).
Összességében egyelőre 34 százalékkal alacsonyabb az euróövezet gazdasági kibocsátása.
Az Európai Unió ennek ellenére továbbra is bízik a V-alakú felpattanásban, vagyis a második és a harmadik negyedévet érintő nagy visszaesés ellenére az előrejelzésük szerint az euróövezet gazdasági kibocsátása elérheti a 2019-es szint 94 százalékát. (index, Brückner Gergely)
Kapcsolódó cikkeink
Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a…
Tovább olvasom >Áprilisban emelkedett kissé az euróövezeti infláció
A vártnál nagyobbnak, az előző havival megegyezőnek bizonyult az euróövezeti…
Tovább olvasom >A vártnál nagyobb GDP-növekedést ért el az euróövezet az első negyedévben
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az első negyedévben az euróövezeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >Trade marketing, az elengedhetetlen? – Szerelmem a trade marketing – idén is
A Trade Marketing Klub hagyományos, online konferenciája, a Szerelmem a…
Tovább olvasom >