Kétéves dohánytermesztési szerződést köt termelőivel az ULT Magyarország Kft.

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 05. 11:15

Két évre szóló dohánytermesztési szerződést köt több mint ötszáz termelőjével az ULT (Universal Leaf Tobacco) Magyarország Kft. – közölte a termesztés integrálásával és felvásárlásával foglalkozó amerikai tulajdonú társaság agronómiai igazgatója pénteken az MTI-vel.

Fekete Tibor emlékeztetett, a két fél között még 2018-ban megkötött, hároméves szerződések tavaly jártak le. Akkor elsősorban az volt a cél a kontraktussal, hogy az akkori kedvezőtlen globális dohánypiaci helyzet és a hazai, elsődleges dohányfeldolgozás megszüntetése ellenére biztosítsák a termelés folytonosságát.
Ez sikerült, azonban a 2020 utáni közös agrárpolitika (kap) területén még nincs uniós döntés, ezért az átmeneti évekre is fontos szempont a támogatások megtartása a fenntartható dohánytermesztés érdekében – fogalmazott a szakember.

Az ULT a termelői szerződéseiben évek óta folyamatosan emeli a felvásárlási árait az infláción felüli mértékben, adott esetben pedig akár ennek többszörösével is – közölte Fekete Tibor. Megjegyezte, egyéni esetben a társaság az egyéves szerződési lehetőséget egyaránt biztosítja a termelőknek.

A következő két év szerződési feltételeiről szólva az agronómiai igazgató elmondta, a termesztési keretszerződésekben a minőségre és törési övezetekre vonatkozólag tizenhárom minőségi osztályt különítenek el. A minőségnek megfelelő alapárat fizetnek minden megtermelt kilogramm dohányért, az alapáron felül a Virgina-fajta esetében hektáronként 1350 és 2800, a Burley-nél pedig 1350 és 2500 kilogramm közötti mennyiségre 160 százalékos felárat fizet ki az ULT.

A termesztési év végén ugyanakkor utólag lehetőség van az árrendszer felülvizsgálatára és a termelők számára kedvező módosítására. Példaként említette, hogy a tavalyi szezonban a vis maior és egyéb károk miatt a Virginia esetében 30, a Burley esetében 23 százalékos terméskiesést regisztráltak. Erre tekintettel a Virginia-fajta esetében a felár alsó küszöbét 1350-ről 1100 kilogrammra, a Burley-nél pedig 1200 kilogrammra csökkentette a felvásárló társaság, emellett a felár felső küszöbértéke feletti mennyiségért is kifizették a termelőknek – mondta Fekete Tibor.
Az ULT 2020-ban 496 szerződött termelőjétől, 2308 hektárról 3031 tonna dohányt vásárolt fel. A szárazdohányt négy termesztési ciklus óta a társaság olaszországi gyárába szállítják, ahol a magyar, bolgár, olasz, spanyol, francia, román és lengyel nyersanyagokból úgynevezett európai dohánykeveréket állítanak elő.

A nyíregyházi székhelyű ULT Magyarország Kft. a Nyidoter Kft.-be tömörült termelői köre révén a teljes magyarországi dohánytermés mintegy 75 százalékát vásárolja fel.

A nyilvános cégadatok szerint a 17 dolgozót foglalkoztató társaság nettó árbevétele 2,7 milliárd forint volt 2019-2020-as üzleti évben, emellett 81 millió forint adózott eredményt realizált. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink