Két új raktárcsarnok épül idén Fóton és Pátyon – 88 ezer négyzetméterrel bővül a hazai fejlesztő kínálata
Két új, összesen több mint 88 ezer négyzetméteres fenntartható ipari és logisztikai csarnok kivitelezését kezdte meg a HelloParks Fóton és Pátyon, így év végére már 11 épület áll majd rendelkezésre a vállalat megaparkjaiban. A fejlesztések a piaci keresletre reagálnak: a már átadott csarnokok többsége mindkét helyszínen szinte teljes kihasználtsággal működik. Az épületek a BREEAM New Construction fenntarthatósági kategória legmagasabb, Outstanding minősítéséhez szükséges elvárások és az EU Taxonómia rendelet szigorú feltételei szerint valósulnak meg.

kép: Tolnay Zsolt
A HelloParks Páty megaparkban elindult a negyedik épület, a PT5 kivitelezése. A csarnok szerkezete már elkészült, és hamarosan megkezdődik a betonpadló öntése is, az átadás pedig idén, a harmadik negyedévben várható. Az épülő 42 000 négyzetméteres BigBox csarnokkal együtt a pátyi parkban összesen 184 000 négyzetméter elkészült modern ipari terület jön majd létre. A három korábban átadott csarnok 84 százalékos kiadottsággal működik. A bérlők között olyan ismert nemzetközi szállítmányozó és logisztikai szolgáltató nagyvállalatok szerepelnek, mint a dm-Drogerie Markt, a DHL, a Gebrüder Weiss és a Transdanubia. A 87 hektáros HelloParks Páty Budapest nyugati agglomerációjában, az M1-es autópálya mentén, az M0 és az M7 csomópontok közelében, a helyi, országos és a nemzetközi közlekedés szempontjából is ideális helyszínen található.
Fóton szintén új szakaszba lépett a fejlesztés: megkezdődtek az FT3 csarnok földmunkái, és az első oszlopok is hamarosan a helyükre kerülnek. Az épület átadása az év végére várható. A 46 000 négyzetméteres BigBox csarnokkal a megapark négy épületre bővül, a teljes elkészült terület így eléri majd a 164 000 négyzetmétert. A már működő három csarnok közel 100 százaléka már bérlőre talált, akik között olyan ismert vállalatok vannak, mint a BYD és a Samsung. A rendkívül kedvező adottságú, 57 hektáros HelloParks Fót Budapest északi szomszédságában, az M0 autóút és az M3 autópálya csomópontja mellett található, ahol 254 ezer négyzetméternyi ipari terület kialakítására van lehetőség. A parkban Magyarországon egyedülálló módon mindegyik elkészült létesítmény rendelkezik EU Taxonómia hitelesítéssel.
A most épülő két csarnokkal év végére összesen 11 épület áll majd rendelkezésre a HelloParks megaparkjaiban – a két említett helyszín mellett még Alsónémediben és Maglódon. Ezek mindegyike a BREEAM fenntartható építési minősítő rendszer kritériumai és az EU Taxonómia feltételei szerint épült – vagyis zöld, energiahatékony és jövőbiztos működést biztosítanak az itt bérlő vállalatok számára. A BREEAM fenntarthatósági minősítés legmagasabb, Outstanding szintjét a világon csak az épületek 3 százaléka éri el, itthon pedig kizárólag a HelloParks fejleszt ilyen szigorú elvárások mentén – a cég öt csarnoka szerezte már meg ezt a tanúsítványt, míg két további épület a szintén kimagasló Excellent értékeléssel büszkélkedhet. Az egyre szigorodó szabályozások miatt a bérlőknek is kiemelt jelentőséggel bír, hogy az általuk használt ingatlanok támogassák őket fenntartható<span style=”font-size:12.0pt;line-height:120%;font-family:”Calibri”,sans-serif;color:black;mso-ligatures:none;mso-style-textoutline-type:none;mso-style-textoutline-outlinestyle-dpiwidth:1.0pt;mso-style-textoutline-outli
Kapcsolódó cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Préda Máté a DODO új magyarországi vezetője
Az utolsó kilométeres, okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO Préda Mátét bízta…
Tovább olvasom >Megjelent a Debreceni Logisztikai és Kamion Terminál kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén megvalósuló…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >