Két táborra szakadt az ország – olajban vagy olaj nélkül sütve jobb a gyorsfagyasztott rántott hús?
10-ből 8 magyar fogyaszt boltban kapható gyorsfagyasztott, panírozott húsokat. Többségük (78%) úgy gondolja, hogy ezen termékek népszerűsége legfőképpen a könnyű és gyors elkészíthetőségben rejlik – derül ki a VALDOR megbízásából készített friss, országos reprezentatív kutatásból. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogyan kell tökéletesen elkészíteni a magyarok egyik kedvenc ételének boltban kapható változatát, a gyorsfagyasztott rántott húst. Mutatjuk az eredményeket.
Legtöbbünk számára a bő olajban sütés az otthoni rántott hús megszokott elkészítési módja, ahogy édesanyánktól és nagymamáinktól is láttuk a vasárnapi ebéd készítésekor. De mi a helyzet a boltban kapható, gyorsfagyasztott, panírozott hússal?
- A megkérdezettek közel fele a gyorsfagyasztott, panírozott húsok esetén is ragaszkodik a „jól bevált” módszerhez: ezt is bő olajban süti meg, mert úgy véli, így lesz csak tökéletes a végeredmény. Jelentős az ellentábor is, nagyjából ugyanannyian (45%) vannak olyanok –a fiatalabbak között még többen (64%) – akik inkább az olaj nélkül, sütőben vagy air fryerben való elkészítést preferálják, mert úgy gondolják, így egészségesebb lesz az étel.
„Azok teszik jobban, akik az olaj nélküli sütést részesítik előnyben, ugyanis a gyorsfagyasztott rántott húsok jellemzően készre sütöttek, így nincs szükség további olajra az elkészítésükhöz. A VALDOR termékek csomagolásán fel is tüntetjük az olaj nélküli elkészítési módot. Ez alapján elkészítve a végeredmény tökéletes lesz: jól átsült, de mégsem száraz hús és ropogós panír. Arról nem is beszélve, hogy ha nem olajjal sütünk, nem lesz olajszag sem a lakásban. Az, hogy a gyorsfagyasztott, boltban kapható rántott hús esetén nincs szükség nagybevásárlásra – a panírozással járó felfordulásról nem is beszélve – pedig csak hab a tortán. Ráadásul közel negyedóra alatt még ételrendeléssel sem kerül az asztalra meleg étel.”
– mondta el a VALDOR képviseletében Dén Melinda, kiemelt termék- és csomagolásfejlesztési vezető.
- A kutatásban választ adó magyar felnőtt lakosság csupán 11 százaléka gondolja azt, hogy a boltban kapható gyorsfagyasztott, panírozott húsokból a széles íz- és terméktípus választéknak köszönhetően változatos ételeket lehet készíteni.
Ez az eredmény azért meglepő, mert a választék elég széles. A hagyományos natúr rántott hús és a cordon bleu mellett ma már számtalan izgalmas variánssal biztosíthatjuk a család változatos étkezését.
„Corn flakes vagy gluténmentes panírral készült, nuggets, állatfigurás, cheddar sajttal töltött – csak néhány verzió a boltban kapható terméktípusokból. Azt gondolom, hogy a gyorsfagyasztott, panírozott húsok termékválasztéka az elmúlt években sokat fejlődött, a változatos ízesítések, speciális panírok és töltelékek, valamint a különböző termékvariánsok (pl. nuggets, minifilé) közül mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelőt.”
– jegyezte meg a Dén Melinda.
Mindezt izgalmas köretekkel, akár zöldkörettel, variálva változatos és egyben a kiegyensúlyozott táplálkozásba is jól illeszthető finom, meleg ételt tudunk a családi asztalra tenni nem több mint 15 perc alatt. Ez a mai rohanó világunkban nagy segítséget jelenthet mindenki számára.
A mindennapi ebéd és vacsora mellett más fogyasztási alkalmak esetén is jól jönnek ezek a termékek. Például a nuggetsek, vagy minifilék mártogatóssal tálalva tökéletes választás lehet vendégváráshoz is, ha a popcorn és a chips helyett táplálóbb alternatívát keresünk.
- A kutatásban résztvevők 40%-a ért egyet azzal, hogy nem kell nagy konyhai jártasság az elkészítéséhez, így könnyű sikerélményt jelent még a kezdőknek is.
Az elkészítése végtelenül egyszerű és gyors. A megfelelő hőfokra melegített sütőben vagy air fryerben egyenesen a csomagolásból kivéve, terméktípustól függően 5-15 perc alatt megsülnek, és már kész is a finom, meleg, ropogós bundájú rántott hús.
Legyen szó tehát egy tapasztalt háziasszonyról, éppen önállósodó fiatalról, vagy egy kétségbeesett „mit-adjak-a-gyereknek” helyzetben levő apukáról, mindenki számára és minden alkalommal gyors, könnyű és ideális megoldást jelenthet egy magas hústartalmú gyorsfagyasztott, bolti rántott hús.
Kapcsolódó cikkeink
Régiók harca: ezek a legnépszerűbb ételek a magyarok szerint
Mexikói ételekből az országos átlag ötszöröse fogy Debrecenben, míg Szeged…
Tovább olvasom >Olajban vagy olaj nélkül?
Tízből 8 magyar fogyaszt boltban kapható gyorsfagyasztott, panírozott húsokat. Többségük (78%)…
Tovább olvasom >Gyorsfagyasztott, panírozott, baromfihúsból készült termékek? A VALDOR eloszlatja a tévhiteket
Egy friss országos reprezentatív kutatás szerint a hazai felnőtt lakosság…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >