Két százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben
A bruttó hazai termék (GDP) 2,0 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második negyedévben 2,8 százalékkal nőtt a GDP, amelyet a mostani jelentésben vizsgált felül a KSH a korábban közölt 2,6 százalékról.
A felülvizsgálat eredményeként az első féléves GDP-növekedés üteme 2,0 százalékosra emelkedett a korábbi 1,9 százalékról.
A jelentés szerint az ipar teljesítménye stagnált a harmadik negyedévben növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások és a mezőgazdaság járult hozzá, míg az építőipar továbbra is mérsékelte a növekedést.
A naptárhatás kiszűrésével 1,8 százalékos volt a gazdasági növekedés az első negyedévi 1,1 illetve a második negyedévi 2,5 százalék után.
Az egyéb egyedi tényezőktől is megszűrt, úgynevezett szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott volumenindex 1,4 százalékos, a kiegyensúlyozás előtti adat pedig 1,8 százalékos növekedést mutat. A valós gazdasági folyamatokat ebben az évben – kivételesen – a kiegyensúlyozottnál jobban reprezentálják a kiegyensúlyozás előtti adatok, jegyezte meg a KSH.
Az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévi 1,0 százalékos növekedés és az első negyedévi 0,7 százalékos csökkenés után a szezonálisan és naptárhatással korrigált első becslés szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az OKSZ kommentárja a friss inflációs adatról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További termékekre terjeszti ki az árréscsökkentést a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

