Két és fél milliárd forintért 650 tonna édesség Mikulásra és Karácsonyra
A decemberi ünnepek szezonális édességeiből két és fél milliárd forint körüli bevételt ért el az élelmiszer-kiskereskedelem a legutóbbi években. Tavaly november-decemberben 1 százalékkal kevesebbet, mint tavalyelőtt. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.
Eddig is kiemelkedett, majd legutóbb még tovább nőtt a csokoládéból készült Mikulás figurák népszerűsége, és a fogyasztók közel másfél milliárd forintot költöttek rájuk az ünnepi szezonban; 6 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában.
A tavaly november-decemberben eladott mintegy 650 tonna édesség mennyiség szempontjából 5 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi szezonban.
Amíg a szezonális édességek között a csokoládé Mikulás piaci részesedése értékben 52 százalékról 56-ra emelkedett, egyik szezonról a másikra, az ünnepi édességek kedveltségi rangsorában biztosan tartja második helyét a hagyományos Mikulás csomag, amelyre a forgalom 14 százaléka jutott tavaly november-decemberben.
A legutóbbi évek során egyre népszerűbb adventi naptár növekedése visszájára fordult, és értékben mért piacrésze 11-ről 9 százalékra csökkent, egyik ünnepi időszakról a másikra.
További sorrend a piaci részarányoknál, érték szempontjából: Egyéb ünnepi édesség 8, ajándékcsomag, amelyben játék is van, továbbá a Mikuláson kívül más figurák 5-5, karácsonyfa díszek 3 százalék.
Amikor az emberek beszerzik az ünnepi alkalmakra szánt édességeket, többségük előnyben részesíti, hogy a nagy üzletek kihasználják tágas eladóterüket, és vonzóan helyezik ki széles, mély kínálatukat, valamint promócióikat. A vásárlók döntése okozza, hogy a szezonális édességek bevételéből tavaly, értéket tekintve a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekre 82 százalék jutott.
Ha a bolttípusok súlyát nézzük, érték szempontjából, legutóbb november-decemberben a legnagyobb piaci részesedést a 2 500 négyzetmétert meghaladó üzletek érték el. Tavalyi 55 százalékos részarányuk azonban 1 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző évi szezonban. A szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna részaránya változatlanul 27 százalék.
A bolti eladás nagyfokú koncentrációja mellett figyelmet érdemel, hogy az 50 négyzetméteres és kisebb üzletek – igen alacsony – forgalma a szezonális édességekből 23 százalékkal emelkedett, egyik évről a másikra. Így piaci részesedésük megduplázódott; 1 százalékról 2-re nőtt.
Táblázat. Az ünnepi szezon édességeinek értékben mért kiskereskedelmi forgalmából az egyes bolttípusok piaci részesedése. Százalékban.
Szegmens | 2011. november-december | 2012. november-december |
Adventi kalendárium |
11 |
9 |
Ajándékcsomag, amelyben játék is van |
6 |
5 |
Figurák Mikulás nélkül (pl. hóember, szarvas, stb.) |
4 |
5 |
Mikulás figurák |
52 |
56 |
Karácsonyfa díszek |
5 |
3 |
Egyéb |
7 |
8 |
Hagyományos ajándékcsomag (átlátszó zacskóban néhány édesség) |
15 |
14 |
Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >