Készül a reklámadó tervezete
Az új reklámadó részleteiről számol be több napilap is keddi számában a birtokukba került tervezet alapján.
A Napi Gazdaság szerint a kormányzat a kapcsolt médiavállalkozásokra is kiterjesztené a reklámadó-fizetési kötelezettséget, hogy a terhet az adóalanyok „szétdarabolásával” ne lehessen csökkenteni. Újdonság, hogy az adó alanya a sajtótermék kiadója, illetve a szabadtéri reklámhordozó.
A Világgazdaság kiemelte: a tervezet igyekszik bezárni azt a jogi kiskaput, amire az RTL Klubot működtető cég már utalt, hogy külföldről fogják folytatni a szolgáltatást, kikerülve az adófizetést. A mostani tervezetben minden cég adóalany, amelynek szolgáltatása a műsoridő felében magyar nyelven sugároz Magyarországon médiatartalmat.
A Népszabadság szerint az adó a reklámot közzétevő cégeket sávos rendszerben érintené, az egymilliárd forint éves bevétel alatti kisebb cégeket megkímélné. Enyhébb mértékű terhet jelentene a közepes társaságoknak, ahol az adó egymilliárdtól ötmilliárdig az árbevétel egy százaléka lenne. A nagyobb vállalkozásoknál jelentősebb elvonással számolnak, az ötmilliárd és tízmilliárd közé eső árbevétel tíz százalékát, a tízmilliárd feletti bevétel húsz százalékát vonnák el – írja a Népszabadság. (vallalkozoinegyed.hu, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >