Keszte Róbertet választották a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara új elnökének
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) új elnökének Keszte Róbertet választották, aki Sávos Andrást követi ebben a tisztségben, akinek három kétéves ciklus után lejárt a megbízatása – közölte a kamara kedden az MTI-vel.
Keszte Róbert 2024 óta tagja a DUIHK elnökségének. A Continentalnál 2000 óta áll alkalmazásban. 2013-tól 2024-ig a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója volt, 2024-ben a Continental AG Architecture and Networking Solutions üzletágának Global Operations vezetője lett.
Keszte Róbert a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) végzett járműgépész mérnökként, később a Budapesti Corvinus Egyetemen tanult, majd a BME-n doktorált.
A közlemény idézte Keszte Róbertet, aki megválasztása után a kamarai tagoknak elmondta, hogy a DUIHK erejét egyrészt a német-magyar üzleti kapcsolatoknak a magyar gazdaságban betöltött kiemelkedő súlya adja. Másrészt az egyes tagvállalatok egyéni erőssége, valamint szoros együttműködésük is alátámasztja a kamara szerepét. A DUIHK tagjai Magyarországon mintegy 300 ezer embert foglalkoztatnak, és a magánszektor hozzáadott értékének mintegy tizedét állítják elő.
Keszte Róbert hangsúlyozta, elnökként azon fog dolgozni, hogy a DUIHK véleményét és kezdeményezéseit meghallgassák és figyelembe vegyék a gazdaságpolitikai döntéshozókkal folytatott párbeszédben.
A testület új elnöke mellett új kamarai tisztségviselőket is választottak a DUIHK éves taggyűlésén.
Ennek köszönhetően a DUIHK elnökségébe három új tag került be: Michael Breme, az AUDI HUNGARIA Zrt. vezérigazgatója, Juhász Csaba, a Harro Höfliger Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Vörös Ágnes, a BASF Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Újabb hároméves ciklusra pedig megerősítették Bernhard Haidert, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatóját és Armin Krugot, a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft. tanácsadó partnerét.
Kapcsolódó cikkeink
Újra „Megbízható Munkaadó” lett a Lidl
A Lidl Magyarország immáron ötödik alkalommal nyerte el a Német-Magyar…
Tovább olvasom >Gazdasági fellendülés lassú ütemben várható – a DUIHK legfrissebb felmérése
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2024 őszi gazdasági…
Tovább olvasom >Új imázsfilmmel erősíti munkáltatói márkáját a Lufthansa Systems Hungária
Új, employer branding fókuszú imázsfilmet készített a Lufthansa Systems Hungária, melyben a…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >