Késő esti áruházbejárás glutén-, és laktózérzékeny vásárlókkal
A SPAR kiemelten fontosnak tartja vásárlói véleményét. Országszerte rendszeresen szervezett vevőfórumok alkalmával az INTERSPAR áruházak vásárlói személyesen is megoszthatják tapasztalataikat a vállalat vezetőivel.
Ezt követően a vásárlók véleménye alapján a vállalat megteszi a szükséges lépéseket, hogy szolgáltatásai még jobbak legyenek. 2010. február 18-án speciális vevőfórumra került sor, a budai Allee Bevásárlóközpontban lévő INTERSPAR áruházban. A vevőfórum résztvevői köre és időpontja is rendhagyónak számított: a zárórakor kezdődő találkozó meghívott vendégei glutén-, és laktózérzékeny vásárlók voltak.
A SPAR 2009 novemberében vezette be SPAR free from néven speciális fogyasztói igényeket kielégítő sajátmárkás termékcsaládját. A bevezetés óta folyamatos a kapcsolatfelvétel az érintett csoportokkal, köztük a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületével (LÉOE) is. A záróra utáni helyszínbejárás az Egyesülettel közösen került megszervezésre. A glutén-, és laktózérzékeny résztvevők elmondták véleményüket az áruházban megvásárolható és általuk is fogyasztható termékekről, a speciális árucsoport kihelyezéséről, tanácsokat adtak és a szortiment bővítésére vonatkozó javaslatokat is tettek.
A SPAR hallgat érintettjeire – a különleges találkozó tapasztalatait felhasználja, a vásárlók igényeihez alkalmazkodva bővíti tovább a jövőben glutén-, és laktózérzékeny sajátmárkás termékcsaládját, és fejleszti kereskedelmi szolgáltatásának színvonalát. Koltai Tünde, a LÉOE elnöke a vevőfórumon így nyilatkozott: „Nagyra értékeljük a SPAR Csoport azon tevékenységét, hogy a glutén-, és laktózérzékenyekkel kiemelten foglalkozik. Az új termékcsalád bevezetésével közel 400 üzletben napi szinten elérhetők a speciális élelmiszerek. Pozitívan tapasztaljuk, hogy a cég nyitott a termékcsalád igény szerinti bővítésére, valamint a glutén-, és laktózérzékeny vásárlók tájékoztatására a nem speciális élelmiszerek fogyaszthatóságára vonatkozólag" – tartalmazza a társaság közleménye.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyasztóvédelmi hatóság: gyorsfagyasztott burgonyakrokettet hívott vissza a Family Frost
Elősütött, gyorsfagyasztott burgonyakrokettet hívott vissza ásványolaj-szennyezettség miatt a Family Frost…
Tovább olvasom >Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >Több mint egymilliárdos beruházással nyílt meg Szombathely legújabb SPAR üzlete
A SPAR Magyarország több mint 1 milliárd forintos befektetés eredményeként…
Tovább olvasom >