Kerülj be a Fanta Csapatba!
A McCann Erickson és a Lauritzen Marketing közösen nevezett az elsősorban tinédzsereket mozgósító, közösségi médiát is alkalmazó programmal. A Fanta oldalán és a promóciós helyszíneken a tinik elsajátíthatták a Fanta Táncot, amely felkerült a mikrosite-ra, majd a látogatók szavazhattak rájuk. A legtöbb szavazatot kapott táncos digitális karaktere szerepelhetett a Fanta-címkén, illetve egy Fanta-kampányban.
A forró nyár folyamán, 2010 július–augusztusában zajlott az akció. A Hőálló Megállóval karöltve az ország 4 kedvelt strandján – a budapesti Aquaworldben, Kazincbarcikán a Városi Strandfürdőben, Balatonlellén a Napfény strandon és a tiszafüredi szabadstrandon – állították fel a zenepultot, hívták táncra a jelenlévőket, és osztották a szomjoltó, jéghideg Fantát.
A Roadshow a McDonald’s parkolóiban is megállt, hogy potenciális Fanta-arcokat fedezzen fel. Több mint 310 feltöltött videóval és 138 230 szavazattal az aktiváció megmozgatta a tinédzsereket.
A promóció sikerét az egyszerű és lelkesítő mechanika mellett az egyedi, kiemelkedő nyeremények is garantálták. Komplex ATL-, tv-,
internet- és BTL-roadshow, színpad, tánctanárok, hoszteszek szolgálták a hatékony kommunikációt, a célcsoport elérését és a márka körül a pozitív asszociáció további kiépítését.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >