Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36 milliárd dolláros (32 milliárd eurós) felvásárlása ügyében, amely a Pringles chips gyártóját, a Kellanovát érintené.
A döntés azután született, hogy európai kiskereskedelmi szereplők aggodalmukat fejezték ki a két élelmiszeripari óriásnak a tranzakció következtében kialakuló túlzott piaci erőfölénye miatt – írja a Retail Detail a Reuters tudósítására hivatkozva.
A Mars tavaly augusztusban jelentette be felvásárlási szándékát, amely az évtized legnagyobb élelmiszeripari akvizíciója lehet. A Kellanova olyan ismert márkákat képvisel, mint a Pringles vagy a Kellogg’s. Az ügyletet azonban még több versenyhatóságnak jóvá kell hagynia — eddig csak India adott feltétel nélküli engedélyt.
Míg az Egyesült Államokban nem számítanak komoly akadályokra, Európában már más a helyzet. Az aggodalmak szerint a Mars és a Kellanova egyesülése – éves szinten több mint 52 milliárd eurós árbevétellel – túlságosan megerősítené a vállalat pozícióját, még akkor is, ha termékkínálatuk csak részben fed át. Ez pedig ronthatná az élelmiszerláncok alkupozícióját egy már most is erőteljesen koncentrált piacon.
Az előzetes vizsgálat június 25-én zárul, de döntés ekkor még nem várható. Egy részletes, mélyreható vizsgálat hónapokkal is elodázhatja a tranzakció lezárását, hacsak a Mars nem tesz engedményeket a versenyhatóság felé.
Kapcsolódó cikkeink
Talajmegújító mezőgazdasági programot indított Lengyelországban a PepsiCo, a Mars és az ADM
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság az idő szorításában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult a stratégiai felvásárlás: az Eisberg Hungary Kft. mostantól a Green Factory tagja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új Happy Meal-szabály a botrány után
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >