Kereskedelmi főzdék is nevezhetnek a Gyulai Pálinkafesztivál párlatversenyére
Brillante-2017 néven rendezik meg a Gyulai Pálinkafesztivál keretén belül a párlatversenyt, amelyre a magán- és bérfőzetők mellett idén kereskedelmi főzdék is nevezhetnek – hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján szerdán Gyulán.
Az MTI kérdésére válaszolva Varga-Bora Tímea főszervező elmondta: március 26-ig lehet jelentkezni a versenyre, amelyre mostanáig 80 nevezés érkezett. Gyakori, hogy egy nevező több tétellel méreti meg magát – tette hozzá, kiemelve: a bér- és magánfőzők versenyére idén határon túlról is lehet jelentkezni. A kereskedelmi főzdék a legjobb pálinka, illetve a legjobb kereskedelmi főzde címért versengenek, a bér- és magánfőzetők között a legjobb versenyminta, legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlat, legeredményesebb magán- és bérfőzető, valamint a legeredményesebb bérfőzde fődíjakat osztják ki április 29-én. Emellett mindkét kategóriában champion, arany-, ezüst- és bronzminősítéseket is kapnak a benevezett tételek az április 6-án és 7-én zajló zsűrizésen.
Bora Imre, a fesztivál tulajdonosa elmondta, hogy idén újdonságként Kárpát-medencei civil szigetet rendeznek be a fesztivál helyszínén, a gyulai vár mellett, ahol tizenöt civil szervezet mutatkozik majd be.
Görgényi Ernő polgármester elmondta, a rendezvény díszvendége Gyula egyik testvérvárosa, Arad lesz.
A 18. Gyulai Pálinkafesztivált idén április 28. és 30. között rendezik meg, a rendezvényen az ország mintegy húsz pálinkagyártójának több száz termékével ismerkedhetnek meg a belépődíjas rendezvényre látogatók. A rendezvényen fellép a Karthago, a Magna Cum Laude, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grofó, a Kelemen Kabátban, Rúzsa Magdi, Szikora Róbert és az R-Go, Gáspár Laci, valamint a Péterfy Bori és Love Band. A szervezők vasárnap családi napot rendeznek, délig ingyenes lesz a belépés a fesztivál területére. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vadhús: 13 ezer tonna hazai termelés, 8 milliárd forintos árbevétel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyitott portákkal várják a fogyasztókat a kistermelő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Green Awards díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar versenyzők indulnak az EuroSkills 2025-ön Dániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI Summit Budapest: fókuszban a mesterséges intelligencia hazai és nemzetközi kihívásai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >