Kereskedelem Napja: megérdemelt figyelem
Hetedik alkalommal rendezték meg Budapesten az Európai Kereskedelem Napját, november 3-án. A rendezvény fő célkitűzése, hogy a kereskedelmet, mint a magyar gazdaság egyik fő foglalkoztatóját és motorját egy napra a figyelem középpontjába állítsa. Ebből az alkalomból több kereskedőt is kitüntettek példamutató teljesítményük elismeréseképpen.
Kujbus Tibor: „Ez nem csak nekem elismerés”
– Meglepődtem és megörültem, amikor megtudtam, hogy ilyen rangos elismerésben részesülök. Annál is inkább, mert ez az első díjam – árulta el Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója. – Persze tudom, hogy ez nemcsak nekem elismerés, hanem cégemnek, és minden dolgozójának is egyben.
Kujbus Tibor a magyar kereskedelem jövőjét illetően nem csatlakozik a pesszimista hangokhoz. Mint elmondta, a hazai kereskedelmet már sokszor temették, de mindig rácáfolt ezekre a jóslatokra.
– A Reál forgalma eddig sem csökkent, üzletei a lakóhely közeli üzletek minden előnyével felvértezve, a személyesség és szaktudás jelszavával, felkészülten várják a vásárlókat – szögezte le a cégvezető.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigor jön a trappista és a vadkovászos fronton – új rendelet védi a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >