Keresett magyarság
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Irányító Hatósága megbízásából készített felmérés szerint a megkérdezettek közel 80 százaléka megnézi a csomagoláson a termékek származását, háromnegyedük pedig tudatosan figyel arra, hogy magyar terméket vásároljon. Az alapvető élelmiszerek közül a legfontosabb termékek, amelyeknél elsősorban a származási helyet vesszük figyelembe, a pékáruk, a tojás, a baromfi, egyéb húskészítmények és a tejtermékek. Magyar terméknek a válaszadók szerint elsősorban az számít, amit magyar alapanyagokból készítettek, illetve amelyik védjeggyel ellátott. Nem elhanyagolható szempont ezek mellett az sem, hogy magyar tulajdonú vállalat gyártja-e az adott terméket, illetve, hogy az régi, hagyományos terméknek számít-e.
A prémiumáruk közül a szeszes italok és az édességek állnak a lista legvégén, vagyis ezeknél figyeljük legkevésbé azt, hogy hazai termékek-e. A felmérésből kiderült, hogy egyre inkább, a tavalyi évhez képest közel 40 százalékkal többen figyelünk arra, hogy magyar terméket vásároljunk.
A hazai áru megvásárlása mellett leggyakrabban felsorakoztatott érvek: a helyi vagy magyar termék vásárlásával hazai munkahelyek megtartását, új munkalehetőség kialakítását és ezáltal a helyi gazdaságot erősítjük, a szállítási távolság csökkenése pedig jelentős környezetvédelmi előnnyel jár.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
