Képzés és innováció: az Agrofert Hungáriával alapít közös céget a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem, az Uni Inno Zrt. és az Agrofert Hungária Kft. a napokban együttműködési megállapodást írt alá, amely közös vállalkozás indítását, a Bábolna Campus külső tanszék fejlesztését, a gyakorlatorientált képzések erősítését, valamint egy új közösségi tér kialakítását célozza.

Az aláírási ünnepség résztvevői: dr. Ásványi Balázs, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, az Agrofert Hungária Kft. részéről dr. Drucskó Zoltán operatív igazgató, country menedzser-helyettes, Pintér-Péntek Marica a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári létesítményvezetője, dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese és dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a mosonmagyaróvári kar dékánja. (Fotó: Adorján András)
Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar tanévnyitóját követően egy másik ünnepségre is sor került: a Széchenyi István Egyetem, annak hasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. és az Agrofert Hungária Kft. együttműködési megállapodást kötött egymással. Ennek célja olyan piaci alapon működő, gazdaságilag fenntartható szolgáltatások létrehozása, amelyek elősegítik a tudományos innováció közvetlen gazdasági hasznosítását, valamint hosszú távon erősítik az ipar és a felsőoktatás integrációját. Az eseményen elhangzott: a kar az elmúlt két évben 18 megállapodást kötött különböző cégekkel, amelyek több mint harminc közös projektet eredményeztek, hozzájárulva a fenntartható fejlődéshez és a környezettudatos megoldások elterjedéséhez. Az aláírás alkalmával dr. Ásványi Balázs, a kar vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettese hangsúlyozta: a megállapodás értelmében az egyetem és az Agrofert Hungária közös vállalkozást hoz létre Bábolnán és Mosonmagyaróváron, egyesítve a két fél szakmai tudását, innovációs képességét. „A tervezett vállalkozás célja, hogy fenntarthatóan, nyereségesen működve járuljon hozzá az egyetem hosszú távú működéséhez, miközben az Agrofert Hungária számára innovációs és munkaerő-utánpótlási bázist biztosít, valamint elősegíti a cégcsoport technológiai és piaci fejlesztési céljait. A Bábolna Campust közös fejlesztési térként kívánjuk hasznosítani, amelynek keretében az egyetemi külső tanszék infrastrukturális bővítésével együttesen támogatjuk a gyakorlatorientált képzés erősítését, továbbá egy kutatás-fejlesztési központ létrehozását is tervezzük. Emellett célunk olyan mikrotanúsítványos képzések indítása, amelyek a térség gazdálkodóinak és vállalkozóinak biztosítanak naprakész tudást és szakmai fejlődési lehetőséget” – fogalmazott.
Közös vállalatot alapítanak
Dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a kar dékánja kiemelte: az intézmény több évtizedes kapcsolatot ápol az Agrofert-csoporttal, amelyet a közös vállalatalapítási szándéknyilatkozattal új szintre emelnek. „Az együttműködés kiterjed a hallgatói szolgáltatások fejlesztésére is: az Agrofert Hungária Alapítvány támogatást nyújt az akadémiai épületünkben egy olyan hely létrehozásához, amely modern közösségi és tanulási térként szolgál a hallgatóknak” – tette hozzá. A dékán a cég képviselői mellett az egyetem vezetésének is köszönetet mondott a támogatásért, amelynek révén ezek a tervek megvalósulhatnak. Hangsúlyozta: emellett is több olyan beruházás zajlik a karon, amelyek a hallgatói közösség erősítését szolgálják. Az Agrofert Hungária Kft. részéről dr. Drucskó Zoltán operatív igazgató, country menedzser-helyettes tekintett vissza az egyetemmel való együttműködés eddigi állomásaira, majd a partnerség újabb mérföldkövéről beszélt. „A közös üzleti vállalkozás még erősebbé és sokrétűbbé teszi kapcsolatunkat. A tangazdaságban szeretnénk létrehozni területi központunkat, a közös cég megalapításával pedig a hallgatók számára is lehetőséget biztosítunk arra, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzenek az üzleti élet működéséről. Jelenleg is több hallgató tölti cégcsoportunknál szakmai gyakorlatát, és bízunk benne, hogy közülük sokan folytatják majd pályafutásukat nálunk a diplomaszerzés után is” – hangsúlyozta.
SZE
Kapcsolódó cikkeink
Vészhelyzet a magyar krumpliföldeken – merre tovább a termelőknek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar gazdák nincsenek egyedül, továbbra is számíthatnak a kormány segítségére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >