Keményebb fellépést sürgetnek a borászok
Keményebb fellépést várnak a magyar kormánytól a Tokaji név használata kapcsán a helyi szőlőtermelők és borosgazdák. A tokaji bor nevének védelme azért került napirendre, mert a szlovákok szintén bejegyeztették a Tokaj nevet az EU-ban.
Ezzel továbbra sem ért egyet a helyi szőlőtermelő és bort előállító közösség, mivel Magyarország már korábban levédette a Tokaji nevet, és azt az Európai Unió is elismerte. Időközben azonban ezt Tokajra változtatták, mivel a bor származási helyét jelölő földrajzi nevet védették le, mint földrajzi árujelzőt.
A két ország között régóta vita van a névhasználatról. Az ügyben 2004-ben majdnem sikerült megegyezni, ám a szlovákok végül nem teljesítették ígéretüket. A Tokaji nevet csak akkor használhatták volna, ha pontosan kijelölik azt a területet, ahol ilyen néven kívántak bort előállítani. Emellett harmonizálniuk kellett volna a tokaji borra vonatkozó előírásaikat a magyar bortörvénnyel, illetve különféle más jogszabályokkal. Az egységes minőséget közös testület ellenőrizte volna, melynek révén egy határon átnyúló borvidék jöhetett volna létre.
A terv azonban kútba esett. Marcinkó Ferenc, a Tokaji Hegyközségi Tanács elnöke szerint látható, hogy a szlovákok nem kívánnak tárgyalóasztalnál megegyezni az ügyben, ezért kérnek a gazdák keményebb fellépést a kormánytól érdekeik védelmében.
Álláspontjuk szerint mindenekelőtt az Európai Bizottsághoz kell fordulni, és amennyiben ott nem születik számunkra megfelelő döntés, nemzetközi bíróság elé kell vinni az ügyet – írja az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >