Kék bolygó – Új csatornák és víztározók építéséről beszélgetett Áder János és Nagy István
A termőföld, a víz, az ökológiai sokféleség megőrzéséről beszélgetett Kék bolygó című podcastjának legújabb, kedden közzétett adásában Áder János volt államfő Nagy István agrárminiszterrel.
A Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón készült felvételen a korábbi köztársasági elnök és a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a termőföld sokrétű ökoszisztéma, az abban található gombák, baktériumok és más élőlények nélkül nincs megfelelő mennyiségű és jó minőségű élelmiszer. Áder János úgy látja, hogy a felszíni vizeket az elszennyeződés, a felszín alattiakat a túlzott kitermelés fenyegeti. Kiemelte, a világ nagy részén rossz az öntözéstechnológia, az élelmiszerpazarlás egyre jelentősebb, minden évben Olaszország méretű erdő tűnik el a Földről és legalább ugyanennyi talaj megy tönkre. Nagy István ezt megerősítve úgy fogalmazott: nem elég, hogy „az urbanizáció és az ipari fejlesztés következtében termőterületeket veszítünk, a meglévő termőterület minősége is romlik”. A miniszter ezzel indokolta a talajmonitoring-rendszer létrehozását, amely átfogó képet ad az ország minden részének termőképességéről. Hangsúlyozta, hogy a talaj minden fajtáját az arra legalkalmasabb módon kell megművelni, és erre szükség esetén a gazdálkodókat is föl kell készíteni. Fontosnak tartja azt is, hogy a termőföldből ne vesszen el szerves anyag, abba mindent vissza kell juttatni. Magyarország 20 millió ember alapélelmiszer-ellátására képes, de ehhez a következő években a drasztikus éghajlatváltozás miatt minden termőterületen gondoskodni kell a talajtakarásról – mondta Nagy István.
Áder János arról is beszélt, hogy a műtrágya jó felszívódása nélkül az abban található nitrogénnek csak kis részét hasznosítják a növények
A többiből vagy üvegházhatású gáz lesz, vagy elszivárogva a talajvizet szennyezi, ráadásul a nem megfelelő talajművelés a talaj vízháztartását is rontja, miközben egyébként is kevesebb a csapadék. Magyarország számára ezért nem is a vízminőség a legfontosabb probléma – jelezte -, hiszen mindegyik folyó jobb állapotban távozik, mint ahogy érkezett. Nagyobb gondot jelent a víz megtartása és tárolása belföldön, ugyanis jelenleg nem csak a felesleges víz hagyja el az ország területét. Nagy István megjegyezte, hogy a víz korábban áradás veszélyét jelentette, míg ma az aszály jelenti a legnagyobb gondot, ami az éghajlatváltozás mellett azzal is magyarázható, hogy a vízgyűjtő területeken kivágták az erdők nagy részét. Utalt arra, hogy tavaly a Dunának 40, a Tiszának 60 százalékkal volt kisebb a vízhozama. Jelezte egyúttal, hogy az aszály kezelése érdekében az ökológiai vízpótlással is foglalkozni kell, a belvízre pedig nem természeti csapásként, hanem erőforrásként kell tekinteni. A következő években fontos lesz a talajvíz szintjének emelése és az öntözhető mezőgazdasági terület növelése a mostani alig 90 ezer hektárról 500 ezer hektárra – mondta a miniszter, rámutatva arra: az új csatornák és víztározók tervezése elkezdődött, öntözési művek építésére 75 milliárd forint támogatás jut. Nagy István hangsúlyozta: ennél is fontosabb azonban, hogy a fenntarthatóság érdekében mindenki magában kezdje a változást, és ne másoknak akarjon feltételeket szabni, mint azt számos környezetvédő mozgalom teszi. A fogyasztási igényeket felül kell vizsgálni, a technológia fejlődésében rejlő lehetőségekkel ugyanakkor felelősséggel kell élni a fenntartható termelés érdekében – tette hozzá.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvíz szedresi szakaszán, a holtágba egy ideiglenesen…
Tovább olvasom >Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >További cikkeink
Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >300 millió eurós finanszírozáshoz jutott a horvát Studenac
A horvát Studenac kiskereskedelmi lánc 300 millió eurós finanszírozási csomagot…
Tovább olvasom >Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >