Kedvezően alakult az álláspiac az első negyedévben
Kedvezően alakultak 2021 első negyedévének álláspiaci mutatói 2020 azonos időszakával összevetve, de már a tavalyi negyedik negyedév emelkedő álláshirdetési számai jelezték a válságból kilábalás jeleit – közölte a Profession.hu állásportál kedden az MTI-vel.
Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója a közleményben kiemelte, a biztató jelek álláskeresői és hirdetői oldalon egyaránt megmutatkoztak. Állásportálukon a regisztrált felhasználók száma 2020 első negyedévéhez képest az idén az első negyedévben 13 százalékkal nőtt, a feltöltött önéletrajzok száma 27 százalékkal emelkedett – tette hozzá.
Részletezik, hogy az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest 7 százalékkal több hirdetést adtak fel a magyarországi cégek. A megyék közül Nógrádban és Baranyában hirdették a legtöbb állást. Baranya megyében 59 százalékkal, Nógrád megyében pedig 78 százalékkal nőtt a betölthető állások száma.
A Profession.hu elemzéséből kiderül, hogy a legnagyobb növekedést a feladott új hirdetések számában Borsod megyében a vendéglátás és idegenforgalom, a bank és biztosítás, a marketing-média-PR, az építőipar és a mérnök kategóriákban regisztrálták 2020 első negyedévével összehasonlítva. Komárom-Esztergom megyében a jog, az egészségügy és gyógyszeripar, az oktatás-kutatás, az ügyfélszolgálat, valamint a mezőgazdaság voltak a legjobban növekvő kategóriák. Győr-Moson-Sopron megyében IT üzemeltetés-telekommunikáció, mezőgazdaság, gyártás-termelés, bank és biztosítás, illetve ügyfélszolgálati területekre kerestek több munkavállalót, mint egy éve. Fejér megyében pedig a marketing-média-PR, az oktatás-kutatás, az építőipar, az IT programozás-fejlesztés és a mérnök munkakörökben meghirdetett állások száma nőtt meg. Veszprém megyében a jog, a marketing-média-PR, az adminisztráció, az építőipar és az IT programozás-fejlesztés voltak hirdetői oldalról a legjobban növekvő területek.
Az első negyedévben a jelentkezések száma 16 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A legmagasabb arányban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Komárom-Esztergom megyékben ugrott meg az álláshirdetésekre jelentkezők száma. A legnagyobb csökkenést Tolna megyében regisztrálták. Hajdú-Bihar megyében pedig stagnált a jelentkezőszám. Az ország minden más táján növekedés volt tapasztalható – tájékoztatott a Profession.hu. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Babzsák és csocsóasztal helyett inspiráló terekre és közösségre vágynak a munkavállalók
Egy friss kutatás szerint az emberek 85 százaléka a home…
Tovább olvasom >A júliusban szigorodó EFO-szabályozás miatt a cégek még inkább nyitottak a diákfoglalkoztatásra
Közeleg a nyári szezon, a diákmunka-piac pedig már most élénk…
Tovább olvasom >Fokozódó feszültségek között lavíroznak a hazai cégek
Az euroövezet átlagos inflációja 2,5% körül van, míg a bérnövekedés…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >