Kedvezően alakul a non-food termékek eladása
Háztartási vegyi áruból és kozmetikumból a boltok bevétele 6 százalékkal, mintegy 230 milliárd forintra nőtt idén január–augusztus között. Mennyiségben 1 százalékkal adtak el többet, mint a tavalyi első nyolc hónap során. Többek között ezt állapítja meg a hetven háztartási vegyi és kozmetikumkategóriát mérő Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.
– Az átlagot jóval meghaladó, kétszámjegyű növekedést értékben főleg nagy forgalmú testápolóknál és kozmetikumoknál regisztráltunk: például tusfürdő, dekor kozmetikum, testápoló krém, arc- és szemránckrém valamint parfüm esetében. Szintén 10 százalékos vagy annál nagyobb mértékben emelkedett a boltok bevétele öblítőből, papír zsebkendőből és toalett-tisztítóból – tájékoztat Barta Mónika, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója.
Változott a forgalom megoszlása a bolttípusok között. Az érték szerinti rangsor élén helyet cserélt a két éllovas. Tavaly január–augusztus között ugyanis értékben még a hipermarket rendelkezett a legnagyobb, 34 százaléknyi értékben mért piaci részesedéssel. Ez azonban idén 2 százalékponttal kisebb lett. Mivel viszont a drogéria mutatója 32 százalékról 34-re emelkedett, az első helyre került.
– Figyelemre méltóan, 13 százalékkal emelkedett a drogériák bevétele egyik nyolc hónapos időszakról a másikra. Mennyiségben is jóval átlag felett, 6 százalékkal nőtt az eladás – mutat rá Barta Mónika.
Regionális szempontból is változtak a trendek. A lakosság 28 százalékos számarányánál jóval nagyobb a Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrum 36 százalékos piaci részesedése a vegyi áruk és kozmetikumok értékben mért bolti forgalmából. Ez a mutató 1 százalékponttal nagyobb, mint a tavalyi első nyolc hónap során mért 35 százalék. A délkeleti megyék piacrésze is emelkedett, 14-ről 15 százalékra. Északnyugaton és Délnyugaton viszont 1-1 százalékponttal 18, illetve 12 százalékra csökkent a piaci részarány.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >