Kedvezőek a turizmus idei kilátásai a szakértők szerint
Kedvezőek a turizmus idei kilátásai, a foglaltság és az árbevétel is nőhet – reagáltak az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira.
A KSH közlése szerint februárban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,8, a belföldi vendégek által eltöltötteké 5,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi szálláshelyek forgalma ezzel 6,5 százalékkal haladta meg a tavaly februárit.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az év első két hónapjának eredményei alapján jó évre számít a turizmusban idén. Kedvező folyamat, hogy a külföldi és a belföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma is emelkedett – írta.
Hozzátette: a belföldi turizmus erősödésében nagy szerepe van a Széchenyi Pihenőkártyának (SZÉP-kártya), amellyel már közel 1 milliárd forintot költöttek a vendégek a kereskedelmi szálláshelyeken.
A külföldi turisták legfontosabb célpontja még mindig Budapest, az eltöltött vendégéjszakák hétharmada a fővárosra koncentrálódik, a belföldi turizmusban viszont mindegyik turisztikai régióban bővülés tapasztalható – mondta.
Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke a vizes világbajnoksággal Magyarországra irányuló figyelem hatására árbevételben és a kereskedelmi szálláshelyek foglaltságában is emelkedést vár az idén.
A MSZÉSZ elnöke rámutatott, bár kedvező a Budapesten eltöltött vendégéjszakák számának jelentős növekedése, azonban a három, négy és öt csillagos hoteleket tekintve a legjelentősebb forgalomnövekedés a három csillagos hotelekben volt. Mindez Könnyid László szerint azt jelzi, hogy az üzleti turizmust, ami Budapest szempontjából kívánatos lenne a téli hónapokban is, még lehet fejleszteni. Ehhez pedig szükség lenne a nagy kapacitású budapesti konferencia központ megépítésére – mondta.
Az MSZÉSZ elnöke pozitívumként értékelte, hogy februárban, amely a belföldi turizmusnál nem a legerősebb időszak, 3,6 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma. A vendégek a téli pihenéseknél is előszeretettel használják a SZÉP-kártyát, az év első két hónapjában 4 százalékkal emelkedett a kártyákkal felhasznált összeg az előző év azonos időszakához képest – közölte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >