Kedvező Virginia-dohányterméssel számol idén az ULT
Augusztus utolsó hetében megkezdődött az idei Virginia dohányfajta felvásárlása az Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Kft.-nél, a várakozások szerint a termés minősége az elmúlt évek átlagához viszonyítva jóval kedvezőbb lesz – közölte a termesztés integrálásával és felvásárlásával foglalkozó amerikai tulajdonú cég agronómiai igazgatója kedden az MTI-vel.

(Fotó: Pixabay)
Fekete Tibor elmondta, eddig mintegy 2500 karton dohányt szállítottak be előtárolásra a felvásárlási raktárba, az idei kedvezőbb időjárási feltételek a cég reményei szerint biztosítják a 2100 tonnás szerződött mennyiség felvásárlását. Kifejtette, a termesztési év során csupán néhány termelőnél volt tapasztalható terméskiesés, azokban a gazdaságokban, ahol jelentősebb mértékű vírusfertőzés vagy elemi kár volt, a gazdák legjobb igyekezetükkel próbálták az elszenvedett káraikat tompítani.
Az eddigi termelői látogatások alapján megállapítható, hogy az idei termés minősége az elmúlt évek átlagánál jóval kedvezőbb
A beszállított dohányok kiegyenlített minőségűek, nagyrészt „zöld” mentesek – ismertette a szakember. Hozzátette, jelentős előrelépés történt az idegenanyag-mentesítés területén is, így a feldolgozásra kerülő tételek remélhetőleg nem tartalmaznak majd jelentősebb mennyiségű, nem dohány eredetű szennyeződéseket. Fekete Tibor emlékeztetett, a termelőik munkáját nagyban segítette az idén bevezetett egyszerűsített felvásárlási szabvány, mely jelentősen leszűkítette a felvásárlási osztályok számát és az azok közti értékkülönbségeket. Az új szabvány lehetővé teszi, hogy egy adott felvásárlási osztályon belül szélesebb minőségi összetételű dohányanyag legyen – tette hozzá. Az ULT 2022-ben a leszerződött mennyiséghez képest nyolcszáz tonnával kevesebb, összesen 1772 tonna Virginia-dohányt tudott felvásárolni a gazdálkodóktól.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabil keresletre számíthatnak a magyar juhtartók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Dogus Cay török élelmiszeripari vállalat Orosházán hozza létre Törökországon kívüli első üzemét, 440 munkahely jön létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

