Kedvező folyamat indult el a turizmusban
Kedvező folyamat indult el a turizmusban tavaly, amikor 4,6 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma az előző évhez képest. A cél, hogy idén tovább erősödjön a belföldi turizmus, és még több vendég érkezzen külföldről is – mondta a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerdán Győrben, a kétnapos országos Tourinform-találkozó megnyitóján.
Faragó Péter felidézte, hogy már az év első negyedévében is 9,4 százalékkal emelkedett a belföldi, 8,2 százalékkal a külföldi vendégéjszakák száma.
Ebben nagy szerepük van a Tourinform-irodáknak, amelyeket közel kétmillióan kerestek fel az elmúlt időszakban – tette hozzá. A Tourinform-hálózat legfontosabb értéke szavai szerint magában az egész országra kiterjedő hálózatban rejlik. Ez azt jelzi, hogy a turizmus nemcsak Budapest számára fontos, hanem az egész országnak.
A vezérigazgató megemlítette azt is, hogy a KSH adatai szerint tavaly közel 295 milliárd forintot költöttek el az emberek belföldi turisztikai céllal.
A belföldi turizmus növekedésének fő motorja továbbra is a SZÉP-kártya, amely a szálláshelyek bevételeinek közel 25 százalékát adja – folytatta Faragó Péter. Az elfogadó helyek több mint nyolcvan százaléka vidéken van, és a gazdaságfejlesztő szerep mellett a társadalompolitikai szerepe is fontos a kártyának, mert a magyar munkavállalók egészségügyi állapotának javításában is szerepe van.
A vezérigazgató figyelmeztetett rá, hogy a 2013-ban a kártyákra feltöltött összegek csak május végéig használhatók fel.
Kiemelte: a Magyar Turizmus Zrt. egyebek mellett a marketing tevékenységgel igyekszik a Tourinform-hálózatot segíteni: március végéig 350 marketing akciót hirdetett a társaság. A stratégiai cél, hogy a jövőben tovább erősödjön a vidéki vonzerő, ezáltal még erősebb lehet a belföldi és a beutazó turizmus is.
Faragó Péter hozzátette: a jövőben a turizmus és az agrármarketing együttműködését szeretnék kihasználni. A turisztikai célpontokat, a magyar gasztronómiát és a hazai termékeket igyekeznek bemutatni közös erővel a marketing tevékenység során. Ennek érdekében például a regionális marketing irodákban agrármarketingért felelősök dolgoznak majd.
A vezérigazgató elmondta azt is: nem szabad szem elől téveszteni, hogy a turisták utazási szokásai megváltoztak. Ma már az élményközpontúság a jellemző egy-egy utazási cél kiválasztásánál, az ilyen jellegű szolgáltatásoknál a színvonal emelkedése szükséges. Ehhez a minőségi garanciák és védjegyek, a Magyar turizmus minőségi-díj, a kiváló európai desztináció projektek során adott díjak, vagy a Virágos Magyarországért mozgalom is mind ezt a célt szolgálják.
Az országos Tourinform-találkozót évente két alkalommal, tavasszal és ősszel tartják a Tourinform irodák munkatársainak a személyes találkozás és a szakmai tapasztalat csere céljából. Győrben ezúttal az ország 124 Tourinform irodája képviselteti magát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >Balatoni turizmus: telt házak és növekvő bevételek cáfolják a visszaesésről szóló állításokat
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint évről évre…
Tovább olvasom >Luxusnyaralások: ezek a világ legdrágább úti céljai
A turizmus felső szegmensében továbbra is erős a kereslet az…
Tovább olvasom >További cikkeink
MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >Online tanfolyam segíti a helyi turizmus fejlesztését
Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely gyakorlati…
Tovább olvasom >2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >