Helyesli az áfacsökkentést az OKSZ
Helyes döntés az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének kiterjesztése további alapvető élelmiszerekre – hangsúlyozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentésére reagálva.
Az OKSZ főtitkára közölte: az áfakulcs csökkentését továbbadják majd a vásárlóknak a kereskedők, ahogy a sertéshús esetében is tették. Ugyanakkor a fogyasztói árak csökkenését a decemberi árakhoz kell majd viszonyítani, amelyek magasabbak vagy alacsonyabbak is lehetnek a jelenleginél, a mezőgazdaság körülményeinek alakulásától függően – jelezte.
Vámos György arra is felhívta a figyelmet: szakmai vélemények szerint meg kellene fontolni, hogy a tej áfáját már idén július 1-jétől mérsékeljék; ez segítené a kereslet bővülését, és ezzel javítaná a súlyos piaci gondokkal küzdő hazai tejtermelők helyzetét.
A szerdán bejelentett intézkedések hatásáról az OKSZ-nek még nincsenek számításai. A szövetség főtitkára felidézte: a sertéshús esetében azzal számoltak, hogy az áfakulcs csökkentése a költségvetésnek 25-30 milliárd forintos bevételkiesést okoz. Az áfamérséklés hatása a tej, a tojás és a baromfi esetében nagyobb volument jelent, ugyanakkor a piac bővülésével és kifehéredésével a kieső bevétel egy része visszajön – jelezte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
OKSZ: értelmét vesztette az árrésstop, februárban dönteni kell a kivezetésről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: továbbra is gyenge a kiskereskedelmi dinamika, a fordulat még várat magára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ tagjai azokért, akiknél nem jön a Jézuska
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Válságban a magyar gyümölcstermesztés: csökkenő termőterületek, növekvő import és dráguló kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

