Kedvez a válság a magyar boroknak?
A nehéz gazdasági helyzet felértékeli a belföldi turizmust, a külföldi turisták is közelebbi pihenőhelyet választanak az egzotikus utak helyett. Ha pedig hazánkba látogatnak, biztosan megkóstolják a helyi bort – vélekednek a borászok.
A szektorra jellemző, hogy minden országban a hazai bort fogyasztják, azaz Magyarországon jellemzően magyar bort isznak a külföldi és a belföldi turisták is. A válság tehát nem viselte meg a magyar borszakmát, nagyobb kihívást jelent az olcsó import bor, ebből hivatalosan 200 ezer hektoliter, egyes becslések szerint egymillió hektoliter érkezik az országba évente (bár a gyenge forint miatt a behozatal talán 30 százalékkal is csökkenhetett). A hagyományos magyar szőlőtermesztés gépi- és kézimunka-igényes, így nagyobb a költsége is – a bor minősége ugyanakkor kifejezetten jó, ezért az ár/érték arány még mindig vonzónak számít Európában. További problémát jelenthet egy európai uniós szabályozási terv, mely szerint azokat a borokat is rozéként lehetne forgalmazni, amelyek fehér- és vörösbor összeöntéséből készülnek, nem pedig csak azokat, amelyek eredetileg is rozének voltak szánva. A tervezett lépés ellen Magyarország lépett fel elsőként, de később bővült az ellenzők köre – számol be a magyar borászat helyzetéről az Origo internetes portál.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >