Kedves 130 ezer liternél tart
A kormány csaknem hétmilliárd forintot különített el a különleges tejtámogatás előlegeként, amelynek kifizetését október 16-án kezdik meg. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt.-nél tartott hétfői ünnepségen beszélt erről, ahol a Kedves névre hallgató tehenet ünnepelték, mert már több mint 130 ezer liter tejet adott.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány a súlyos aszálykárok és a tavaszi fagykárok miatt megteremtette a forrást az egységes területalapú (SAPS), valamint a különleges tejtámogatás előlegének kifizetéséhez. Október 16-án a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megkezdi a 157 milliárd forint kifizetését. A gazdák december 1-jéig a SAPS keretén belül mintegy 150 milliárd, a különleges tejtámogatásból pedig 6,7 milliárd forint előleghez jutnak.
Kedves, a Holstein Fríz Egyesület csúcstartója igazolja, hogy a magyar agrárgazdaság kimagasló teljesítményekre képes, és a tejágazatnak nemcsak nagy múltja, hanem ígéretes jövője is van Magyarországon – fejtette ki a miniszter. Mindent megteszünk azért, hogy a tejágazatot stabilizáljuk, és a magyar tejtermelőket kedvező piaci helyzetbe hozzuk. A tejtermelés a mezőgazdaság „nehézipara”, beruházásigényes ágazat. A minisztérium kiemelten támogatja, mert a nagy tőkeigénye mellett rengeteg embernek nyújt munkát – tette hozzá.
Fazekas Sándor elmondta: a szarvasmarha-állomány az elmúlt másfél évben folyamatosan nőtt, és mára meghaladta a 700 ezret. A 335 ezres tehénállomány egy év alatt nyolcezerrel gyarapodott.
Kiemelte, hogy az ágazat szereplőivel összefogva készülnek a tejkvótarendszer közelgő megszűnésére. Emlékeztetett, hogy 2015-től nem lesz mennyiségi korlát, ami most még visszafogja az erős tejtermelő országokat.
Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója közölte: a cég Fejér megye szántóinak 2,4 százalékát műveli, a megyei tejelő szarvasmarha-állomány 7,6 százaléka, míg a húsmarha közel 20 százaléka található telepein. Minden tizenharmadik liter tejet ők termelik Fejér megyében.
A 2000-ben született Kedves nevű tehénről elmondta, eddig kilenc borja született. Naponta háromszor fejik, és átlagosan napi 42 liter tejet ad.
A Mezőfalvai Zrt. jelenleg közel kétezer tejelő szarvasmarhát és ugyanennyi húsmarhát tart. A világos-pusztai tehéntelepe 1975 óta működik 48 állásos modern automatizált fejőállomással. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >