Kavosz: újabb ágazat számára lesz elérhető a Széchenyi Turisztikai Kártya
Újabb ágazat számára lesz elérhető a Széchenyi Turisztikai Kártya – közölte a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt. szerdán az MTI-vel.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, a Kavosz Zrt. igazgatósági elnöke a közleményben bejelentette, a Széchenyi Kártya Programban szeptember 21-én bevezetett Széchenyi Turisztikai Kártya folyószámlahitel október 22-től a taxis és kisbuszos személyszállító vállalkozások számára is elérhető lesz.
A Kavosz közleményében hangsúlyozza, a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett Széchenyi Kártya Program konstrukciók folyamatosan igazodnak a vállalkozások igényeihez, az eddigi feltételrendszer alapján a vendéglátás, szállodai és szálláshely szolgáltatás, rendezvényszervezés, utazásszervezés, és – közvetítés, különjárati autóbuszos személyszállítás területen működő vállalkozások igényelhették a konstrukciót, amely most az MKIK elnökének javaslatára, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatása mellett kiegészül a taxis és kisbuszos személyszállító vállalkozásokkal, jellemzően mikrobuszos személyszállító vállalkozásokkal.
Az említett vállalkozások számára is a Széchenyi Turisztikai Kártya 2020. október 22-től nulla százalék kamattal, nulla forint kezelési költséggel, nulla forint bírálati díjjal, 1, 2 vagy 3 éves futamidőre igényelhető akár 250 millió forintig.
A Széchenyi Turisztikai Kártya országszerte igényelhető a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a területi kereskedelmi és iparkamarák és a Kavosz Zrt. regisztráló irodáiban.
A részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon elérhetőek – tájékoztatott a Kavosz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal…
Tovább olvasom >Drágulás ide vagy oda: nyáron is töretlen a magyarok utazási kedve
A mediterrán tengerparti nyaralások a legnépszerűbbek idén is, miközben Bulgária…
Tovább olvasom >Szorosabbá válnak a magyar-szaudi kereskedelmi is turisztikai kapcsolatok
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja, hogy a magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágulás ide vagy oda: nyáron is töretlen a magyarok utazási kedve
A mediterrán tengerparti nyaralások a legnépszerűbbek idén is, miközben Bulgária…
Tovább olvasom >Vár a Varjú a VarjúVárban!
Mindössze három hétig tartó felújítás után kitárta szárnyait Vendégei előtt…
Tovább olvasom >Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >