KAVOSZ: már igényelhető az új Agrár Széchenyi Beruházási Hitel PLUSZ
Már igényelhetik a mezőgazdasági szektor vállalkozásai a kiemelt mértékű állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díjtámogatású új Agrár Széchenyi Beruházási Hitel PLUSZ-t – jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a KAVOSZ keddi közleménye szerint.
A hitel fix évi 0,5 százalékos kamattal, akár 6 éves futamidőre, 1 milliárd forint maximális hitelösszegig igényelhető, a támogatás a teljes futamidőre jár.
A tájékoztatásban kiemelték: a koronavírus-járvány miatti kedvezőtlen gazdasági hatások enyhítése érdekében kifejezetten agrár beruházási hitelcélokra, illetve a hozzá kapcsolódó forgóeszköz-beszerzésre, valamint akár hitelkiváltás finanszírozására, üzletrész és termőföld vásárlására is felhasználható a konstrukció.
A hitel elősegíti az agrárvállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását, így különösen a meglévő kapacitások bővítését, új kapacitások kiépítésének finanszírozását.
A közleményben a hitel segítségével megvalósítható lehetséges célok között említik az immateriális javak beszerzését, lakóingatlan és üdülő kivételével ingatlan építését, fejlesztését, vásárlását, termőföld vásárlását, ültetvény telepítését, új vagy használt gép, egyéb tárgyi eszköz beszerzését, tenyészállat vagy tulajdonrész (üzletrész) vásárlását.
A hitel országszerte a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a területi kereskedelmi és iparkamarák, valamint a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban igényelhető. A részletes feltételek a www.kavosz.hu oldalon érhetőek el.
A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben kitért arra is, hogy a teljes Széchenyi Kártya Programban a válságkonstrukciók keretében, azok májusi bevezetése óta az igényelt hitelösszeg meghaladta az 534 milliárd forintot, csaknem 18 ezer hiteligénylést nyújtottak be a vállalkozások. A szerződött hitelek összege elérte a 214 milliárd forintot, ezzel már több mint 9 ezer hitelügyletet megkötöttek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >