Kavosz: bővülnek a finanszírozási lehetőségek a Széchenyi Kártya Programban a hazai kkv-k számára
A Széchenyi Kártya Program Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ konstrukciója 2026. április 1-től négy új támogatási jogcím mellett is igényelhető, a változás a hazai kkv-k számára szélesebb körű finanszírozási lehetőségeket biztosít – közölte a Kavosz.
A Széchenyi Kártya Program módosuló feltételrendszeréről a Kavosz Zrt. Széchenyi Kártya Program üzletszabályzata rendelkezik – írták a közleményben.
Felidézték, hogy a kormány a Széchenyi Kártya Program keretében a vállalkozások hiteldíjához nyújtott kamat-, kezelési költség-, illetve a garantőr intézményi kezességvállalás díjához kapcsolódó kezességi díjtámogatást idáig kizárólag az úgynevezett csekély összegű támogatásként biztosította, amely a mezőgazdasági szektorban különösen korlátozta a támogatásnyújtási lehetőségeket, tekintettel arra, hogy ezen a jogcímen 50 ezer euróban került maximalizálásra az egy adott vállalkozás számára 3 éves időtartam alatt nyújtható támogatások együttes összege.
A most bevezetésre kerülő új csoportmentességi támogatási jogcímek esetén fő szabályként az adott jogcímű támogatási feltételeknek való megfelelés esetén jellemzően csak az adott projekt támogatásintenzitását kell majd vizsgálni, amely sok esetben lehetővé teszi a vállalkozások új agrárcélú beruházásainak Agrár Széchenyi Beruházási Hitelből történő finanszírozását a vállalkozás csekély összegű keretének kihasználtsága vagy kímélési szándéka esetén is
– írták a közleményben.
Az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ maximum 750 millió forint hitelösszegig igényelhető, akár 10 éves futamidejű hitel, amely széles körben felhasználható kifejezetten agrárberuházási hitelcélokra irányuló fejlesztési elképzelések megvalósítására. A vállalkozások hitelhez jutását ezen konstrukcióban az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány készfizető kezességvállalása segíti.
A Kavosz Zrt. számára kiemelt cél, hogy a változó gazdasági környezethez igazodva fejlessze termékeit és szolgáltatásait. A programban a vállalkozások részére nyújtott támogatások csoportmentességi jogcímeken történő biztosításával a Nemzetgazdasági Minisztériummal szoros együttműködésben újabb lépést tettek afelé, hogy szakértő partnerként gyors és hatékony megoldásokkal segítsék a hazai vállalkozásokat működésükben és fejlődésükben – hangsúlyozta a közleményben a Végh Richárd, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Elindult az AI Start 500: ingyenes AI ügynököt kapnak a magyar kkv‑k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tartós hajtóerő a hazai gazdaságnak a Széchenyi Kártya Program
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stratégiai lendület a kkv-knak: 5 gyakorlati tipp 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

