Kavosz: a Széchenyi Kártya Program gazdaságstratégiai és megtérülő vállalkozástámogatás
A kis- és középvállalkozásokat kedvező feltételű és rövid átfutási idővel igényelhető hitelekkel finanszírozó Széchenyi Kártya Program nemcsak gazdaságstratégiailag fontos termék, hanem az államnak megtérülő vállalkozástámogatási eszköz is – nyilatkozta a program eredményeit értékelve Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
A programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója elmondta, számításuk szerint a Széchenyi Kártya Programon keresztül a tavaly 21 ezer igénylés keretében kihelyezett több mint 260 milliárd forint hitel 4-5 milliárd forintjába került az államnak a kamattámogatás, és a kezességi díj részbeni átvállalása, valamint az alacsony bedőlési arány miatt, ugyanakkor a finanszírozás felhasználásával a vállalkozások 60-75 milliárd forint adót, járulékot fizettek be a költségvetésnek.
A Kavosz Zrt. célja az online lehetőségek bevezetése, hogy a vállalkozók új generációja számára is vonzóvá tegye a Széchenyi Kártyát. Az elektronikus igénylés lehetősége mellett tervezik csökkenteni a bekérendő dokumentumok számát, illetve alkalmaznák a legújabb fin-tech megoldásokat – ismertette.
Krisán László felidézte, hogy az első Széchenyi Kártyát 2002-ben adták át, szerinte már akkor látszott az államilag támogatott, kedvezményes feltételrendszerű, akár tárgyi biztosíték nélküli folyószámlahitel egyedisége a kkv-k finanszírozásában. Mint fogalmazott, az elmúlt években a konstrukció sikertermék lett.
A Kavosz Zrt. adatai szerint a 2002. évi indulás óta a program keretében benyújtott mintegy 400 ezer igénylésből mintegy 300 ezret már át is adtak 2350 milliárd forint hitelkerettel. Havonta átlagosan 20 milliárd forint hitelt folyósítanak a Széchenyi Kártya Programon keresztül a bankok, heti mintegy 400 hitelszerződés születik, naponta 150-200 vállalkozó keresi fel a Kavosz irodáját, és érdeklődik a lehetőségek iránt.
Krisán László szerint a konstrukció megújulását jelzi, hogy a felvehető hitel értékhatárai folyamatosan emelkedtek, most már 100 millió forintot lehet igényelni az induláskor nyújtott 1 millió forint folyószámlahitellel szemben, illetve bővültek a felhasználási lehetőségek is. A program sikerében az állami támogatások mellett szerepet játszik a kiterjedt irodahálózat, ahol a vállalkozások segítséget kapnak a programon belüli finanszírozási lehetőségek és a konkrét hiteligénylés kapcsán is – mutatott rá a vezérigazgató.
Kitért arra, hogy a piaci igények kiszolgálása jegyében vezették be a mezőgazdaságra jellemző sajátosságokat is figyelembe vevő Agrár Széchenyi Kártyát 2011-ben, amelynek keretében mostanra több mint 33 ezer igényelést nyújtottak be, melyből 17 ezret már folyósítottak, a kihelyezett hitelállomány pedig meghaladja a 174 milliárd forintot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megújult az igazgatóság a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt.-nél – Rátkai Tamás lett az elnök
A KAVOSZ közvetlen hitelezéssel foglalkozó pénzügyi vállalkozása, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési…
Tovább olvasom >ESG-kérdőív vár a nagyobb hiteligénylő cégekre júliustól
2025. július 1-jétől új ESG-adatszolgáltatási kötelezettség lép életbe a vállalati hitelfelvevők…
Tovább olvasom >Új lehetőségek a biztosítási közvetítői piacon: történelmi változások a Széchenyi Kártya Programban
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ), valamint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Kettős arcot mutat a kiskereskedelmi ingatlanpiac – stabil főváros, csökkenő üzletszám vidéken
Miközben a budapesti elsődleges bevásárlóközpontok szinte teljes kihasználtsággal működnek, országos…
Tovább olvasom >