Kávéfőzőben temették el az olasz kávéfőzők királyát
Nagy méretű kávéfőzőben helyezték örök nyugalomra Renato Bialetti olasz gyáriparos, az egész Olaszországban ismert és használt Bialetti-kávéfőző feltalálójának hamvait.
A 93 éves korában, február 11-én elhunyt Bialetti gyerekei szerint apjuk akarata volt, hogy a nevéhez fűződő kotyogós Moka kávéfőzőben helyezzék el hamvait. Urna helyett így Bialetti-kávéfőzőt állítottak az oltárhoz a temetési szertartáson, majd később is ez a kávéfőző került a családi kriptába a piemonti Casale Corte Cerro temetőjében.
A hamvakat tartalmazó kávéfőző pontos, csak nagyobb méretű mása volt az eredeti Bialetti-kávéfőzőnek, rajta a márkát képviselő bajuszos emberkével.
Renato Bialetti a kávéfőzők királyaként volt ismert Olaszországban. Apja, Alfonso Bialetti 1933-ban szabadalmaztatta a nevével fémjelzett első kávéfőzőt, amelyet fia, Renato továbbfejlesztett a jelenleg ismert formájáig. A Bialetti-kávéfőzőt 1948-ban mutatták be a milánói vásáron, és azóta fogalommá vált az olasz ipar, dizájn és gasztronómia számára is. A felmérések szerint az olasz családok kilencven százaléka Bialetti-kávéfőzőt használ.
A kávéfőzőn látható kalapos, bajuszos férfifigura (omino coi baffi) 1952-ben került rá. Paul Campani neves olasz rajzoló találta ki az abban az időben indult olasz tévéreklámokhoz.
Renato Bialetti a nyolcvanas évekig vezette az Omegnában működő kávéfőzőgyárát, amelyet később eladott. Jelenleg a Bialetti-kávéfőzőket Romániában gyártják. (MTI, Sárközy Júlia)
Kapcsolódó cikkeink
A Nescafé már 2024-ben elérte a 2025-re kitűzött regeneratív mezőgazdasági céljait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Évente több mint öt teljes napot töltünk kávézással
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >E-cigaretta, kávé, energiaital – mit “szólnak” a fogaink?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A JYSK és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös adománya több ezer rászorulónak nyújtott segítséget
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megduplázza az online vásárlás elérhetőségét az ALDI, már 3,2 millió magyar fogyasztó számára elérhető a házhoz szállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb sütőipari üzem tevékenységét függesztette fel a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >