A mélypontról a csúcsra repülhet a kávé ára
Az elmúlt időszakban tízéves mélypontra zuhant a kávé világpiaci ára, ám az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint ez a trend hamarosan megfordulhat – olvasható az origo-n. Egyrészt a világ egyik legnagyobb termelőjének számító Brazíliában az idei termés jócskán elmaradhat a tavalyitól. Másrészt a klimatikus változások következtében a jelenlegi termőterületek jelentős mértékben csökkenhetnek, ami szintén a terméseredmények romlását, a kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlását, s ezen keresztül a kávé árának emelkedését vonhatja maga után.
A Reuters elemzői konszenzusa szerint az idei év végére 20 százalékkal emelkedhet az arabica kávé árfolyama, és elérheti az 1,25 dollárt.
A várható áremelkedés elsődleges oka, hogy a legnagyobb kávétermelő ország, Brazília idei termelése várhatóan 15 százalékkal elmarad majd a tavalyitól. Elemzői várakozások szerint ennek hatására 2019-ben körülbelül 1 millió zsákkal haladhatja meg a kereslet a kínálatot.
A globális kereslet növekedésének irányába hat a kínai kávéfogyasztás rohamos növekedése. Míg az egy főre jutó kávéfogyasztás még mindig jelentősen alulmúlja a nyugati országokét, az elmúlt tíz évben évente átlagosan 16 százalékkal nőtt, miközben a világ átlagos fogyasztása mindössze 2 százalékkal emelkedett.
Az egyik jelentős felvevő, a Starbucks megháromszorozta kávézóinak számát az elmúlt 5 évben, 1017-ról 3300-ra. A Costa Coffee-nak jelenleg 449 üzlete van, amit a következő 5 évben 1200-ra kíván növelni.
Mindemellett Kína is jó úton halad, hogy felzárkózzon a világ legtöbb kávét fogyasztó országai közé.
Hasonló dinamikával növekedett a kávéfogyasztás Japánban is 1963 és 1973 között, mint az elmúlt időszakban Kínában, és a felfutás folytatódott egészen a 2000-es évek elejéig. Ma Japán a világ ötödik legnagyobb kávéimportőr országa.
Hosszú távon az éghajlatváltozás emelheti a kávé árát a World Coffee Research elemzése szerint, amennyiben a keresleti oldal a jelenlegi ütemben bővül, 2050-re a kávétermelőknek meg kellene duplázniuk a termelés volumenét.
Ugyanakkor a globális éghajlatváltozás miatt a termelési volumen csökkenése várható hosszú távon, amennyiben nem sikerül visszafogni annak hatásait, a jelenlegi kávétermelő területek mintegy 15-20 százaléka termelésre alkalmatlanná válhat a következő évtizedekben.
A probléma megoldása az ellenállóbb kávéfajták kifejlesztése lehet, de a mezőgazdasági kutatások jelenlegi fázisában nem számíthatunk arra, hogy néhány éven belül átütő sikereket lehet elérni, ráadásul ezen kutatások és fejlesztések igen drágák is.
A tervek szerint 2025-re sikerül olyan új fajtákat kifejleszteni, amelyek összességében 20-40 százalékos terméshozam-növekedést jelenthetnek, de ennek hatása csak hosszú távon jelentkezik majd. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminiszter: a fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben
A fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben,…
Tovább olvasom >Tovább emelkednek a kávéárak, figyelmeztet a Lavazza
Az olasz Lavazza arra figyelmeztet, hogy a kávé ára a…
Tovább olvasom >Tizenkét hónapja csökkennek az élelmiszerárak Kínában
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában:…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >