Kávé- és snack-automaták kerülnek a GYSEV-vonatokra
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) kávé- és snack-automatákat helyez el a vonatain – jelentette be a vasúttársaság vezetése szerdán Sopronban.
Kövesdi Szilárd vezérigazgató a sajtótájékoztatón elmondta: a három legsűrűbben használt modelljük egy-egy kocsijában próbálják ki a szolgáltatás iránti érdeklődést, és egy hónap múlva döntenek arról, tesznek-e hasonló automatákat a többi szerelvényre is.
Jelezte: többhónapos előkészítésre volt szükség, hogy megoldják a felmerülő problémákat. Ezek között említette, hogy az automatáknak olyan környezetben kell működniük, ahol jelentős a hőingadozás, valamint biztosítani kellett a folyamatos áramellátást, illetve kiküszöbölni a mozgás jelentette hatásokat.
Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója az eseményen jelezte: ha a GYSEV kísérlete beváltja a reményeket, cégük is bevezetheti ezt a szolgáltatást. Emlékeztetett arra, hogy az IC-vonatokon június 15-étől megszüntetik a jelentős veszteséget termelő büfékocsikat. Ezek helyébe léphet az automaták nyújtotta szolgáltatás.
Korábban bevezetett komfortnövelő szolgáltatásaikhoz hasonlóan ez sem pénz, hanem szándék és akarat kérdése volt – hangsúlyozta Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Mint mondta, elsődleges feladatuk a közösségi közlekedés megújítása, népszerűvé tétele, ebbe az elképzelésbe illeszkednek a kis vagy – mint jelen esetben – minimális befektetési igényű megoldások. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >