Katasztrófális búzatermés Franciaországban
Kétségbeesett francia gazdák napról napra nagyobb számban hívják fel az újonnan létrehozott ottani segélyvonalat, miután a három évtizede legrosszabb búzatermés kilátástalanná teszi a megélhetésüket. Franciaországban öngyilkossági hullámtól tartanak – olvasható az agrarszektor.hu-n.
Jóllehet augusztus végén még nem voltak végső számok, a francia mezőgazdasági minisztérium előrejelzése szerint a nagy tavaszi esőzések miatt idén várható az elmúlt 30 év legrosszabb búzatermése, ami 40 százalékkal is elmaradhat a 2011-2015-ös évek átlagától. A tavalyi több mint 40 millió tonna után az idei termés valószínűleg nem éri el a 30 millió tonnát sem.
Noha Olaszországban is nehéz a helyzet, a politico.eu jelentése szerint azonban Franciaország középső és keleti részén sok gazda kizárólag búzát termeszt. Ebben a régióban, a Tours közelében lévő Indra és Cher megyékben a helyi agrárkamara által augusztus elején létrehozott segélyvonal hívások tucatjait vette az első néhány hét alatt. A segélyvonal munkatársa, Dominique de Becdelièvre elmondta, hogy a gazdák különösen azért esnek kétségbe, mert már így is elmaradtak a hiteleik törlesztésével.
“Ha tisztában vagyunk a francia mezőgazdasági termelők öngyilkossági rátájával, a mostani rendkívüli nehézségek láttán, minden okunk megvan arra, hogy tartsunk a jövőtől, ezért számukra minden segítséget meg kell adni” – jelentette ki Dominique de Becdelièvre. (blog.syngenta.hu, agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Az Agrárminisztérium emelt összegű nemzeti forrást biztosít az állattartók számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: a madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


