Kártérítést fizet a pécsi önkormányzat az ideiglenesen bezárt üzleteknek
Az Európa Kulturális Fővárosa-program beruházásai miatt 45 millió forint kártérítést fizetne a pécsi önkormányzat 38 cégnek, amelyek üzleteit ideiglenesen be kellett zárni. A vállalkozók ennél jóval nagyobb, összességében 123 millió forint értékben nyújtottak be kártérítési igényt.
A pécsi önkormányzat 45 millió forintot fizetne azoknak a helyi vállalkozóknak, akiknek a tavalyi Európa Kulturális Fővárosa-program beruházásai miatt időlegesen be kellett zárniuk üzleteiket – adta hírül az Új Dunántúli Napló hétfőn.
A város pénzügyi bizottsága szerdán tárgyalhatja azt a szakértői jelentést, amely megállapítja, hányan érintettek a kártalanításban, és mekkora összeg jár nekik. Ennek alapján az önkormányzat 38 vállalkozónak és cégnek, összesen 45 millió forintot fizetne ki peren kívül. A legalacsonyabb összeg 30 ezer forint, a legmagasabb meghaladja az 5 millió forintot. Eddig 34 érintett fogadta el a felkínált összeget, ketten még nem nyilatkoztak.
Kártalanítási igényt 122-en nyújtottak be, az igényelt összeg meghaladta a 123 millió forintot, így számítani lehet arra, hogy a kimaradók peres eljárásokat kezdeményeznek – közli a z Új Dunántúli Napló alapján az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >