Kartellgyanú: vizsgálják a német élelmiszerkereskedelem óriásait
A német élelmiszer-óriások a szövetségi kartellhivatal látókörébe kerültek, a szervezet azt vizsgálja, visszaélnek-e erőfölényükkel.
Az Aldi, az Edeka, a Rewe, a Lidl és a Metro kereskedelmi konszerneknek a kisebb vállalatokkal szemben alkalmazott vásárlási gyakorlata áll a középpontban. A hatóság azt vizsgálja, hogy a vállalatok milyen versenyfeltételek mellett szereznek be élelmiszereket és más árukat, és ezeknek a beszerzéseknek milyen következményei vannak a kisebb vállalatokra, valamint a beszállítókra.
Andreas Mundt, a szövetségi kartellhivatal elnöke a dpa jelentése szerint úgy nyilatkozott: nem csak a fogyasztói, de a beszállítói oldalról is erőteljes koncentráció tapasztalható a német piacon. „A négy legnagyobb kereskedelmi vállalat Németországban az értékesítési piac kereken 90 százalékát tudja magáénak.
A vizsgálat célja, hogy fény derüljön a hatalmi viszonyokra a kereskedelemben és a kereskedelem és a gyártó közti viszonyban” – fogalmazott Mundt az AFP jelentése szerint. A hivatal egyelőre nem nyilatkozott arról, mikorra várható eredmény – írja az AFP nyomán a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

