Kárt okozott a tartós hideg az őszi vetésekben
A kedvezőtlen időjárás miatt az őszi vetések többsége gyengén fejlődött Hajdú-Bihar megyében, a tartós hideg miatt pedig tovább romlott a helyzet – jelezte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) térségi elnöke szerdán Debrecenben, évindító sajtótájékoztatóján.
Szabó Sándor elmondta: bár a kárfelmérések még nem kezdődtek meg, az őszi vetések 50 százalékos állapotban lehetnek.
Hajdú-Bihar megyében ősszel 52,2 ezer hektáron vetettek őszi búzát, 1450 hektáron rozst, több mint 15 ezer hektáron őszi árpát, 6700 hektáron tritikálét, 5300 hektáron pedig őszi káposztarepcét – sorolta a kamarai elnök.
Az őszi búza vetésterülete csökkent a megyében, ennek – Szabó Sándor szerint – jövedelmezőségi okai vannak. Ugyanakkor nőtt a napraforgó és a lucerna vetésterülete Hajdú-Biharban.
Üdvözölte ugyanakkor, hogy a hajdú-bihari és a szabolcs-szatmár-beregi agrárgazdasági kamarák kezdeményezésére az idén megkezdődik, és a jövő évi mezőgazdasági szezon kezdetére elkészül az országos hatókörű jégeső-elhárító rendszer, amihez a NAK a Vidékfejlesztési operatív programban 1,8 milliárd forint forrást nyert.
A rendszeri kiépítésétől az elmúlt években a gyümölcsösöket sújtó jelentős jégkárok mérséklődését várják a gazdák – mondta a szakember.
Szabó Sándor tájékoztatása szerint a beruházás során több mint ezer talajgenerátort helyeznek el az országban, amelyek, ha jégfelhőket észlelnek, ezüstjodid molekulákat juttatnak a légtérbe.
Ezek a molekulák mesterséges jégmagvakat képeznek, így a nagyobb méretű jégszemcsék helyett sokszorta több, de jóval kisebb méretű jégszemcsék keletkeznek, amelyek a felhőből lehullva jó eséllyel elolvadnak még a földet érés előtt – magyarázta a kamarai elnök. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar pezsgő koronázza meg az év végi ünnepeket!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

