Kárpát-medencei együttműködés a borvidékek és a borkultúra fejlesztéséért
Magyarországi és határon túli magyar borászok erősítették meg együttműködési szándékukat szombaton Budapesten, amikor Budafokon aláírták a II. Kárpát-medencei Borszerződést a borvidékek és a borkultúra fejlesztésére.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára kiemelte: a határon inneni és túli borászok közötti együttműködés első eredményei már mutatkoznak, de jól működő hálózatok szükségesek a magyar borkultúra határokon átívelő, Kárpát-medencei fejlődéséhez.
Aláhúzta: az elmúlt másfél-két évben már támogatás is járult az elképzelésekhez. Százas nagyságrendben kaptak határon túli borászok több millió forintot fejlesztésekre. Ha a kormány folytathatja munkáját a választások után, a 100 milliós forintos nagyságrendből a milliárdosba léphetnek át e téren – jegyezte meg az államtitkár.
Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint a szerződés – amelyet a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a magyar Országgyűlés, a kormány és Budafok-Tétény Önkormányzatának képviselői láttak el kézjegyükkel – lehetővé teszi, hogy a magyar borászat fejlődését, szívükön viselők, közösen munkálkodjanak a Kárpát-medencében.
Becslések szerint egymillió hektárnyi szőlőterületre terjed ki a magyar borászok tevékenysége, e terület nagy része válhat a feltámadó Kárpát-medencei magyar nagy borrégió részévé – tette hozzá. Ez a borrégió nemzetközi tekintetben is verhetetlen lesz, ha az innen származó magyar borokat Kárpát-medenceiként tudjuk megjeleníteni. Ez nem revizionizmus, hanem csak leírása egy borászati nagy régiónak, amely segítheti a sikeres gazdálkodást – mondta.
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért helyettes felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: a Kárpát-medencei Borszerződés fontos nyilatkozat arról, hogy a magyar állam gondol a határon túli magyar borászokra is, és fontosnak tartja fejlődésük támogatását. Emellett pedig fontos bizonyítéka és kerete az összetartozás erősítésének.
A helyettes államtitkár jelezte: a mostani adtatok alapján a tavalyi magyarországi szüret jobban sikerült a vártnál, mivel 3,1 millió hektoliter bor került a pincékbe, szemben korábban várt 2,8-2,9 millió hektoliterrel. A többlet várhatóan nagyobb kivitelt is jelent majd, a borexport így az idén meghaladhatja a 700 ezer hektolitert, Európában ugyanis kevesebb szőlőt szüreteltek a tavalyinál – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >Jövőálló bor a Balaton-felvidékről
A klímaváltozás és a növényvédelmi szigorítások közepette egyre több szőlészet…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >