A Kárpát-medence világszínvonalú termelését ismerhetjük meg az OMÉK-on
Alig 2 két múlva, a hagyomány és az újdonság jegyében szervezik a 78. OMÉK-ot a Hungexpo és a Kincsem Park területén, nettó több tízezer négyzetméteren, összesen 969 kiállító részvételével – mondta Daróczi László, a rendezvényt szervező az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője az idén szeptember 20-24. között tartandó Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt beharangozó sajtótájékoztatón.
Az OMÉK látogatói kortól, nemtől függetlenül izgalmas programokra készülhetnek, így a közkedvelt, tradicionális állatbemutatók, kertészeti bemutatók, mezőgazdasági gépkiállítás, kézműves magyar élelmiszerek mellett olyan újdonságokkal is találkozhatnak, mint a közel 100 nm-en elterülő biosziget, az agráriumhoz köthető alapítványokat bemutató Civil Tér, vagy a digitális játszótér és gyereksziget, amelynek kínálatát gyerekprogramok gazdagítják.
Az esti órákban nem csupán a fiataloknak, az idősebb generáció tagjainak szánt színvonalas könnyűzenei koncertek, népzenei programok várják a vendégeket az OMÉK nagyszínpadán, a közönség szórakoztatásáról a Budapest Bár, a Hot Jazz Band, Freddie, Nyári Károly és lányai, az Ismerős Arcok, Péter Szabó Szilvia, a Fitos Dezső társulat valamint az ExperiDance Táncegyüttes látványos show-ja, a Fergeteges gondoskodik.
Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az OMÉK előrendezvényeire és partnerrendezvényeire hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy az igen népszerű Nemzeti Vágta egyik futamát az OMÉK tiszteletére OMÉK 2017 Nemzetközi Futamnak nevezték el. A szakember szólt arról is, hogy a vágtán az OMÉK-ot beharangozó reklámfilmek vetítése mellett naponta kétszer, hagyományos szüreti felvonulással és mulatsággal irányítják a közönség figyelmét a 78. OMÉK-ra.
A sajtótájékoztatón szó volt a várható jegyárakról is, melyek a két évvel ezelőttihez képest lényegében nem változnak. A felnőtt napijegy 1200 Ft, a diák és nyugdíjas jegy pedig 500 Ft-ért lesz megvásárolható. 2017. szeptember 24-én vasárnap, az OMÉK zárónapján családi jegyet is vásárolhatnak az érdeklődők, amellyel mindössze napi 1000 Ft-ért két felnőtt és legfeljebb négy gyermek látogathatja a vásárt, míg a 6 éven aluli gyermekek számára a belépés díjtalan. Térítésmentesen léphetnek be a rendezvényre az előzetesen beregisztrált legalább 10 fős diákcsoportok és kísérő tanáraik továbbá az egyetemi hallgatóknak, és oktatók is.
Kapcsolódó cikkeink
Rekord részvétel a magyar standon a mentes termékek kiállításán Bécsben
Az Agrármarketing Centrum először vett részt a Free From elnevezésű,…
Tovább olvasom >A Hungarian Food Business Program 25. eseményén 24 magyar gyártó mutatkozott be Prágában
Rekordszámú résztvevővel zajlott le a Hungarian Food Business Program jubileumi,…
Tovább olvasom >OMÉK 2025 – Visszatér Magyarország legnagyobb agrárünnepe!
Hagyomány és innováció kéz a kézben jár – ez is…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >