Karbonsemleges minősítést kapott ismét a Budapest Airport
A Budapest Airport ismét megkapta a Repülőterek Nemzetközi Tanácsától a karbonsemleges minősítést, amely azt jelenti, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a működés során keletkező szén-dioxidot teljes mértékben kompenzálja.
A ferihegyi repülőtér üzemeltetője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett: először 2018-ban kapták meg ezt a minősítést, a régióban elsőként.
Az elismerést a repülőtér pár hete leköszönt vezérigazgatója, Jost Lammers adta át a Budapest Airportnak, mivel ő tölti be a díjat adományozó Repülőterek Nemzetközi Tanácsa európai divíziójának elnöki posztját.
A Budapest Airport tavaly csatlakozott a NetZero by 2050 elnevezésű kezdeményezéshez is, amelynek keretében vállalta, hogy nullára csökkenti a repülőtér működéséből eredő szén-dioxid kibocsátását. A Budapest Airport viszont egy átfogó fenntarthatósági stratégia segítségével a vállalt határidő előtt, már 2030-ra el szeretné érni a szén-dioxid-kibocsátásmentes működést. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Antal Ferenc: a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált, hogy a repteret „becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Utas- és cargoforgalmi rekord a Budapest Airporton
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MMSZ Green Club – kihelyezett ülés a Danone-nál: Fenntartható működés a gyakorlatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM: októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Balaton sütije
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hiába a látogatói csúcsok, kevesebbet kerestek idén a food truckosok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

