Karácsonyi fogyasztóvédelmi kampányt indít a PSZÁF
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. december 10-től fogyasztóvédelmi kampányt indít a karácsonyi fogyasztási hiteleket felvevők tájékoztatására.
Ennek keretében a Felügyelet több tízezer példányban juttatja el Az áruhitelek című ingyenes kiadványát országszerte a fogyasztási hiteleket kínáló hitelintézetek, illetve ügynökeik – azaz az áruházláncokban, hipermarketekben dolgozó értékesítők – standjaira.
Az áruhitel, személyi hitel, folyószámlahitel és hitelkártya jellemzői mellett a brosúra összefoglalja többek között az önrésszel, a 0 százalékos teljes hiteldíj-mutatóval (THM), a kölcsön igénylésének menetével, feltételeivel kapcsolatos kockázatokat és tudnivalókat, de szó esik arról is, hogy milyen lehetőségei vannak a fogyasztónak, ha a hitelre vásárolt termék hibás.
A hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások fogyasztási hiteleik éves volumenének jelentős részét az adventi időszakban helyezik ki, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók megfelelő információkkal rendelkezzenek döntésük előtt. Ez a miatt is indokolt, mivel a késedelmes vagy súlyosan (90 napon túl) késedelmes lakossági hitelek döntő része fogyasztási típusú kölcsön a Felügyelet statisztikái szerint – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >