Évente 10-12 milliárd forintot tesz ki a belföldi fenyőfaforgalom
Évente az országban 2-2,2 millió vágott fenyőt, mintegy tízezer cserepes fenyőt és 200 ezer műfenyőt értékesítenek, amelynek becsült értéke összesen 10-12 milliárd forintot tesz ki – közölte Boross Dávid, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI érdeklődésére.
Kiemelte, hogy a fenyők ára a mérettől és az árusítóhelytől, illetve a származási helytől is függ. Idén a magyarországi termesztésű vágott lucfenyőket változatlan áron értékesítik tavalyhoz képest, amikor jelentős áremelkedés következett be a munkabérek, valamint a szállítási költségek emelkedése és az öntözési költségek miatt. Az emeléssel a lucfenyő ára már közelített a nordmann fenyőéhez, amelyet nagyrészt importból szereznek be, Németországból vagy Dániából – tette hozzá.
Az elnök elmondta, hogy tavaly az országban a vágott fenyők közül 60 százalékban lucot, 33 százalékban nordmannt és 7 százalékban ezüstfenyőt értékesítettek.
Boross Dávid javasolja a vásárlóknak, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, azt alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.
Kitért arra is, hogy a vágott karácsonyfák az ünnepek után aprítást követően a komposzttelepekre kerülnek, azok teljes mértékben újrahasznosulnak, a fővárosban a hulladékgyűjtők mellé kidobált fákat összeszedik és külön szállítják el.
A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete az MTI-vel korábban közölte, hogy jó minőségű választékra és a tavalyihoz hasonló árszínvonalra lehet számítani az idén a fenyőfák piacán, ugyanakkor a nordmann fenyő várhatóan 10-12 százalékkal olcsóbb lesz.
A belföldön karácsonyra értékesített 2-2,2 millió fenyőből az import 500 000-600 000 darab, főleg nordmann-fenyő érkezik az országba. A termelők 200 000-300 000 darab fenyőt, leginkább lucfenyőt exportálnak. A várható, átlagos eladási ár méterenként a lucfenyőnél az idén 3000 forint, az ezüstfenyőnél 4000-5000 forint, míg a nordmann-fenyőnél 6000 forint lehet – ismertették. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Már most készülnek a kereskedők a karácsonyi rohamra
Bár a karácsony még messze van, a kereskedők már június…
Tovább olvasom >Kevésbé volt szempont a fenntarthatóság karácsonykor
A Rondo Hullámkartongyártó Kft. a magyarok karácsonyi ajándékcsomagolási szokásait vizsgálta –…
Tovább olvasom >NIQ: A Lidl és a Marks&Spencer a karácsonyi verseny győztesei az Egyesült Királyságban
Az NIQ iparági adatainak tanúsága szerint a Lidl mellett a…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >