Kapuvári húsgyár – Ötvenmilliós költségvetési forrás a felszámolásra
A rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékból 53,9 millió forintot csoportosít át egy keddi határozatával a kormány a Kapuvári Hús Zrt., mint stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet felszámolási eljárásával kapcsolatos feladatok ellátásának finanszírozására – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
A döntés értelmében a felszámolónak november 30-ig kell elszámolnia a forrás felhasználásával, illetve visszafizetnie az el nem költött összeget.
Szeptember közepén állt le szinte teljesen az üzem, amelynek felszámolását nem jogerősen két héttel korábban rendelte el a Győri Törvényszék. A múlt csütörtökön közzétett, október elsején jogerőre emelkedett végzéssel a bíróság a Kapuvári Hús Húsipari Zrt. felszámolását főeljárásként elrendelte, felszámolóként a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölve ki.
Hetekkel ezelőtt a társaság felmondta a mintegy száz alkalmazott kölcsönzésére vonatkozó szerződést, így mintegy 320 dolgozója maradt a húsgyárnak, amely az egyik kisebbségi tulajdonos tájékoztatása szerint négy és félmilliárdos banki és hárommilliárdos beszállítói tartozást halmozott fel.
A társaság múlt csütörtökön jelezte a munkaügyi központnak, hogy 212 alkalmazottját elbocsátja, ami a helyi szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint a teljes állomány.
Rimányiné Somogyi Szilvia, a megyei munkaügyi központ vezetője akkor azt közölte az MTI érdeklődésére: a társaság bejelentése szerint várhatóan december 3-án indul, és jövő január utolsó napjával ér véget a csoportos létszámleépítés. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: októberben 713 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 3,1 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 1,1 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Naponta új meglepetés a Rossmann Adventi kalendáriumával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

