Kapuvári húsgyár – Napokon belül újabb pályázat a vagyonra
Napokon belül közzéteszik a második pályázatot is a tavaly ősszel leállt, majd felszámolás alá került kapuvári húsgyárat működtető cégek vagyonára – erősítette meg az MTI értesülését az egyik társaság felszámolóbiztosa pénteken.
A Kapuvári Hús Zrt. ügyeiben eljáró Jendrolovics Pál Péter elmondta: másodszor is kísérletet tesznek a gyár újraindítását biztosító együttes vagyonértékesítésre.
„Az első pályázat május elején érdeklődés hiányában eredménytelenül zárult, amit a szakértők a magas árral, az ágazatban tapasztalható üzleti, piaci bizonytalanságokkal és a nehézkes banki finanszírozással magyaráztak. Időközben a pénzpiacok rugalmasabbak lettek, a növekedési várakozások javultak, s vélhetően az eladási ár csökkenésében is bíznak az érdeklődők” – fogalmazott a biztos.
Elmondta: az elmúlt hetekben már több új érdeklődő is megtekintette a gyárat. A befektetőjelöltek megismert koncepciója az üzem újraindítására épül. Szavai szerint lehet tere a hitelezők és a leendő vevő közötti „bölcs kompromisszumnak”, hiszen a gyár üzemképességének fenntartására rendelkezésre álló források teljesen elapadtak, hosszú üzemszünet mellett és szakértelem hiányában pedig nem garantálható a létesítmény állagának megóvása.
„Ennek ellenére a tavaszi vagyonértékelésre épülő árakkal jövünk ki a piacra” – tette hozzá Jendrolovics Pál Péter. Hozzátette: az ajánlatokat július végen kell benyújtani, ha eredményes a befektet keresés, s lesz elfogadható ajánlat, akkor szeptember környékén a tranzakció akár le is zárható.
Mint mondta, ha most sem járnak sikerrel, letesznek az együttes értékesítésről: nem kommentálta ugyanakkor az MTI azon értesülését, miszerint a kiírásban az is szerepel majd: ha egyben most nem viszik el a vagyont, az annak egyes csoportjaira tett ajánlatokat is értékelik.
„A törvényi előírások és a pénzügyi lehetőségek is az eljárás lezárása irányába lökik a felszámolást. Bár kérvényezték a bíróságtól a felszámolási eljárás zárási időpontjának év végéig történő meghosszabbítását, azonban ez a gyár újbóli együttes értékesítését már nem nagyon teszi lehetővé”- jegyezte meg. „Lassan már egy éve nincs érdemleges termelés és karbantartás az üzemben, így hamis illúzió volna azt gondolni, hogy a szakmai befektetők nem kezdik előbb-utóbb elkerülni a gyárat” – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A TheVR besegített a McDonald’s csapatának
A tavalyi együttműködésük folytatásaként a hazai tartalomgyártás egyik legsikeresebb csapata,…
Tovább olvasom >A PENNY 2025-ben 3,5 milliárd forintot fordít béremelésre
A PENNY Magyarország 2025-ben 3,5 milliárd forintot fordít béremelésre, amelynek…
Tovább olvasom >Felvirágozhat a kelet-magyarországi logisztika: már egy tűzszünet is hatást gyakorolhat erre
A kelet-magyarországi régió, különösen Nyíregyháza, Debrecen és Miskolc térsége új…
Tovább olvasom >