Ismét eredménytelen volt a kapuvári húsgyár vagyonára kiírt pályázat
Ismét eredménytelenül zárult az egykori kapuvári húsgyárat működtető, felszámolás alá került két társaság vagyonára kiírt pályázat – közölte a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-vel csütörtökön.
Kovács Csaba elmondta: három ajánlat érkezett, de egyik sem teljes körű; valamennyi pályázó a Kapuvári Hús Zrt. vagyonára tett ajánlatot. Egyikük a kikiáltási ár felét sem elérő összegért venné meg a társaság teljes vagyonát, míg két jelentkező az üzem szennyvíztelepe iránt érdeklődött. Az ajánlott összegek együttesen sem érik el a kért ár hetven százalékát – közölte az ügyvezető.
Az egykori húsgyár gépsoraival rendelkező, a Kapuvári Hús Zrt, által tulajdonolt Lapuvári Bacon Kft. vagyonára nem érkezett ajánlat.
Kovács Csaba jelezte:az eljárást így érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánították, a két társaság felszámolóival egyetértésben úgy döntöttek, hogy rövid időn belül újabb pályázatot írnak ki a vagyonra.
A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat. A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt, de később ezt csökkentették. A mostani volt az ötödik pályázat a felszámolás során.
A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékben. A dolgozói igényeken felül 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartottak akkor nyilván. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >