Kapuvári húsgyár: a város mégsem pályázik az üzemre
Korábbi tervei ellenére a kapuvári önkormányzat mégsem pályázik a tavaly ősszel leállított kapuvári húsgyárat működtető két, felszámolás alatt lévő cég vagyonára – erősítette meg Hámori György polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI értesülését pénteken.
Elmondta, előkészítették pályázatukat, de a munka eredményeként kiderült: a gyár működtetéséhez forintmilliárdokra volna szükségük, ekkora összeget pedig nem tudnak előteremteni.
A városvezető hozzátette: azt tervezték, hogy a védőgázos húsárut előállító Kapuvári Bacon Kft. tevékenységére alapozva, kizárólag a feldolgozásra és a csomagolásra összpontosítva, mintegy 140 emberrel indítanák újra az üzemet. Így is „nehéz lett volna a nyereséges működést biztosítani”, de a vágás felújítása esetén „egyértelműen átfordulna veszteségesbe” a működés – hangsúlyozta.
Hámori György hozzátette: csak az újraindítás költségeit 1,2 milliárd forintra kalkulálták, miközben Kapuvár idei költségvetése 1,9 milliárd forintos főösszeget mutat. A polgármester hozzátette: tudomásuk szerint van komoly érdeklődő az üzemre, abban bíznak, hogy az tartósan üzemeltetni is tudja a gyárat.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a felszámolást. A Kapuvári Hús Zrt. szeptemberben állt le, felszámolását októberben rendelték el. Azóta mindkét társaság elbocsátotta alkalmazottait.
A december eleji hitelezői tájékoztatón az hangzott el, hogy a dolgozók járandóságának teljes kifizetésére akkor van matematikai esély, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit. Ezen felül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartanak nyilván. A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben. Ehhez járul egy első fokon megítélt, de a fellebbezés miatt nem jogerős, másfél milliárdos adóhatósági bírság.
Az e hónap eleji közzététel szerint május 3-ig tehetnek ajánlatot a felszámolási eljárásban a kapuvári húsgyárat működtető két társaság vagyonára az érdeklődők a cégközlönyben megjelent nyilvános pályázati kiírás szerint.
A Kapuvári Hús Zrt. irányára nettó 1 milliárd 611 millió forint, amiből a működéshez szükséges berendezések 595 milliót tesznek ki. A részvénytársaság tulajdonában lévő, annak telephelyén működő Kapuvári Bacon Kft. eszközeit 452,3 millió forintért hirdették meg.
A beadási határidőt követően 15 napon belül értékelik az ajánlatokat, s amennyiben ezek között 10 százaléknál nem lesz nagyobb az eltérés, akkor nyilvános ártárgyaláson dőlhet el a vagyon sorsa. A hónap közepén arról beszélt az MTI-nek Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa: nincs műszaki akadálya a kapuvári húsgyár újraindításának. Kiemelte: a két társaság ingatlanjaira és gépeire közös és egyeztetett eljárásban keresnek vevőt. Ennek az a célja, hogy az eredeti funkciójának megfelelően és a városban folytatódhasson a húsipari tevékenység, egyúttal a magasabb arányú hitelezői kielégítés követelménye is az együttes eladás mellett szól. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >