Kapuvári húsgyár: Nincs akadálya az újraindításnak a felszámolóbiztos szerint
Nincs műszaki akadálya a kapuvári húsgyár újraindításának – mondta Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa az MTI-nek.
„Minden nehézség és pénzszűke ellenére sikerült a gyár átmeneti leállítása során a műszaki, technológiai és közegészségügyi feladatokat, állagmegóvási programokat végrehajtani, így a gyár újraindításának különösebb műszaki akadálya nincs” – fogalmazott.
Kiemelte: a két társaság – a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. – ingatlanjaira és gépeire közös és egyeztetett eljárásban keresnek vevőt. Ennek az a célja, hogy az eredeti funkciójának megfelelően és a városban folytatódhasson a húsipari tevékenység, egyúttal a magasabb arányú hitelezői kielégítés követelménye is az együttes eladás mellett szól.
„A gazdasági környezet és az ágazat helyzete valóban nem a legkedvezőbb, de a felszámolásból történő kivásárlás során a befektető mentesül a korábbi évek pénzügyi terheitől és jogi kötöttségeitől” – jegyezte meg. Jendrolovics Pál Péter kiemelte: a kapuvári gyár elhelyezkedése, a helyi munkaerőpiac állapota, illetve a szakmai kultúra és a húsipari tradíciók elismertsége is jó alapot jelenthet az újraindításhoz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Októberben folytatódott a kilátások javulása, a GKI konjunktúra indexe tizenhárom havi csúcsára ért fel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Négynapos hosszú hétvégével indul az ünnepi időszak – október 23-án zárva lesznek az üzletek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI az ügyfélszolgálaton: kézzelfogható üzleti haszon a kiskereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >