Kaposvárnak szüksége van szálláshelybővítésre
Kaposvárnak szüksége van szálláshelyei bővítésére, a város élmény- és gyógyfürdője területére tervezett 120 szobás szálloda megépítésére a feltételes közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul, a leendő üzemeltetőt, a Hunguest Hotelst pedig már kiválasztották nyílt közbeszerzési eljáráson – hangzott el Szita Károly (Fidesz) polgármester sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Új szálloda épülhet Kaposváron
A polgármester elmondta, a somogyi megyeszékhely meghatározó növekedéssel, az üzleti és sportturizmus felfutásával is számol a következő években.
Példaként említette, hogy a világ második legnagyobb üveggyára, a Sisecam 220 millió forintos befektetéssel a város történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg, a termelés a tervek szerint 2023 első felében beindul. Emellett jelentős fejlesztések előtt állnak a helyi gép- és élelmiszeripari vállalkozások is – fűzte hozzá. Véleménye szerint amiatt is bővíteni kell a szálláshelyek mennyiségének és minőségének kínálatát, mert a város fürdőjének van ugyan Európa-bajnokságok rendezésére alkalmas medencéje, de nemzetközi versenyek és edzőtáborok rendezéséhez nincs elegendő szálláshely.
A polgármester kifejtette: az elképzelések része, hogy az önkormányzati beruházással megépülő szállodát egy fűtött folyosó köti majd össze a gyógyfürdővel. Kitért arra is, hogy a fürdő jelentős felújításra szorul, amit szeretnének összekötni a szállodaépítéssel. Az előzetes kalkulációk szerint így a beruházás több mint 10 milliárd forintba kerül, amelynek megvalósításához Kaposvár kormányzati támogatást és segítséget remél – mondta Szita Károly.
Détári-Szabó Ádám, a jellemzően közvetlen fürdőkapcsolattal rendelkező vidéki szállodákat üzemeltető Hunguest Hotels vezérigazgatója arról beszélt, hogy Kaposvár katalizátoraként kívánnak működni a jövőben. Céljuk, hogy az ország Top 30 turisztikai desztinációja közé kerüljön a város és térsége.
Ismertette, hogy a létrejött megállapodás szerint évente nettó 121 millió forint koncessziós díjat fizetnek majd az önkormányzatnak. Számításaik szerint a tervezett szálloda évente 50 ezer vendégéjszakát hozhat, több mint 70 munkahelyet teremt, évi több tízmillió forintos adóbevételt generál a városnak, és kedvezően hat majd a fürdő forgalmára is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >A szabályosság művésze – A nap képe
Száz ételt örökít meg Robert Patell vagy ezret – valahogy…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >