Népszerű a magyar hal
Nem kedvezett a halnevelésnek a kevés csapadék és a nagy meleg – olvasható a magyaridok.hu-n. A szezont mégis eredményesen zárhatja az ágazat, a kereslet mind a hazai, mind a külpiacokon jelentős a magyar haltermékek iránt.
Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója a Magyar Időknek elmondta: a nagy meleg a takarmányárak kapcsán közvetett módon is hatással volt az ágazatra.
Az Európa-szerte jelentős aszályprobléma felfelé hajtotta az árakat. Bár itthon hiányról nem lehet beszélni – ahogyan néhány uniós országban ettől tartanak a gazdálkodók – a drágulás azonban erősen érezhető.
A hosszabb szezonnak köszönhetően több idejük maradt a halaknak a fejlődésre, így az őszi lehalászás idején nagyobb méretű halak kerültek ki a tavakból. A piac továbbra is élénk, Lévai Ferenc szerint a jelenleginél jóval nagyobb mennyiséget is el tudnának adni a gazdaságok.
A külföldi partnerek nem mindegyikét sikerül ellátni, a belföldi keresletet azonban egészében ki tudják elégíteni a halgazdaságok. – Nagyon fontos célunk, hogy az áfacsökketés hatására élénkülő keresletet, amit az Agrármarketing Centrum akciói is tovább növelnek, ne törjük meg azzal, hogy szűk a kínálat.
Minden termelő azon van, hogy a belföldi partnereit maradéktalanul el tudja látni kiváló minőségű haltermékekkel – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: a karácsonyi időszak ebből a szempontból is nagy próbatételt jelent majd a gazdaságoknak, ugyanakkor minden bizonnyal a főszezonnak számító ünnepi időszakban is bő kínálat várja a vásárlókat.
Az időjárás okozta nehézségek ellenére meglátása szerint összességében az ágazat szépen teljesített az idén, talán meg tudja majd közelíteni a tavalyi eredményeket, vagy ha nem, csak kicsit marad el az egy évvel korábbi szinttől.
A szakember kiemelte, hogy a hagyományos tógazdaságok mellett egyre nagyobb szerepük van az intenzív telepeknek, ahol az időjárás kevésbé befolyásolja az eredményességet. Az ilyen gazdaságokból egyre több afrikai harcsa kerül ki, sőt ma már az európai harcsát is jellemzően intenzív körülmények között nevelik.
A kilátásokkal kapcsolatban jelezte: ivadékokból szerencsére jól állnak a termelők, ez fontos, hiszen ha nincs vetőmag, termést is hiába várunk.
Lévai Ferenc hosszú és hideg télben reménykedik, a sokáig megmaradó jégréteg ugyanis meg tudja védeni a halakat a kormoránoktól. A ragadozó madarak az előző szezonban nagy kárt okoztak a tógazdaságoknak. (Köpöncei Csilla, magyaridok.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Egyre népszerűbb hazánkban a halfogyasztás
A karácsonyi halkínálatot és a hazai haltermelés eredményeit mutatták be…
Tovább olvasom >Idén is a tavalyi áron kaphatjuk a karácsonyi halat
A tavalyinál kedvezőtlenebb időjárási körülmények hatására a haltermelők idén összességében…
Tovább olvasom >A haltermelők az idei karácsonyi szezonra sem terveznek áremelést
A haltermelők az idei karácsonyi szezonra sem terveznek áremelést, amennyiben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >