Kampány indul az afrikai sertéspestis megelőzése érdekében
Augusztusban a hatósági állatorvosok felkeresik a kisebb gazdaságokat és a járványvédelemről tájékoztatják őket, a kampány az afrikai sertéspestis visszaszorítását szolgálja – mondta Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos pénteken az M1 aktuális csatornán.
Kiemelte, Magyarországon az elmúlt hónapokban sikerült kontrollálni a vírust, így az nem terjedt át házi sertésekre, hiszen ez jelentené az igazi gazdasági kárt.
Bognár Lajos megjegyezte, Magyarországon eddig csak vaddisznóban találták meg a sertéspestis vírusát, Heves, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közel 30 esetben.
Arra a kérdésre, hogy a gazdák, hogyan védhetik meg a fertőzéstől házi sertés állományukat, a főállatorvos kifejtette: kerítéssel kell körbezárni az állattartó telepeket, fertőtleníteni kell az ott használt eszközöket, és ami a legfontosabb, hogy a sertéseket nem etethetik élelmiszerhulladékkal. Mindezekre a szabályokra azért van szükség, mert az afrikai sertéspestis ellen nem lehet védekezni sem gyógykezeléssel, sem vakcinázással, a fertőzés visszaszorításának egyetlen eszköze a megelőzés – hangsúlyozta.
Hozzátette, a vírus csak a házi sertésekre és a vaddisznókra jelent veszélyt, az emberre nem.
Ugyanakkor megjegyezte, az afrikai sertéspestis egy rendkívül agresszív betegség, a fertőzött állatok 3-4 napon belül elhullanak. Azokban a házi sertés állományokban, ahol a vírus megjelenik, ott a teljes sertés állományt le kell ölni.
Bognár Lajos szólt arról is, hogy a betegség egyik első tünete a láz, ezért felhívta az állattartók figyelmét, hogy amennyiben rendellenességet, főként lázas megbetegedést tapasztalnak házi sertés állományukban, azt azonnal jelentsék a hatósági állatorvosnak.
Arról is beszámolt, hogy Romániában az elmúlt hetekben nagy mértékben romlott a járványhelyzet, több mint 500 járvány-kitörést jelentettek, nagy számban házi sertésekben is. A vírust több esetben a magyar határhoz közeli területeken mutatták ki. Ráadásul hasonló a helyzet Kárpátalján is – mondta a főállatorvos. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fénybe borult a Törley-mauzóleum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Agrárminisztérium jelentős többletforrással segíti a hungarikumok megőrzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Támogatásokkal erősíti a kormány a juh- és bárányhús ágazat versenyképességét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

