Kamatmentes forgóeszközhitel a mikro- és kisvállalkozásoknak
Elsősorban a likvid működési költségeket és készletbeszerzést támogatja a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kínált forgóeszköz hitelprogram, amelyet a feldolgozóiparban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozások vehetnek igénybe. A „KKV Technológia Plusz” Hitelprogram (GINOP Plusz 1.4.3-24) „B” jelű forgóeszköz hitele fix nulla százalékos kamatozást biztosít európai uniós társfinanszírozás mellett – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a pénzintézet.
A legtöbb hitelkonstrukció elsősorban fejlesztési célokat, új beruházások megvalósulását támogatja, míg a napi kiadások finanszírozása gyakran nehezebben megoldható.
Ebben jelent újdonságot az MFB-nél elérhető KKV Technológia Plusz Hitelprogram „B” jelű forgóeszköz komponense, amellyel a mikro- és kisvállalkozások saját forrás nélkül, akár 100 százalékos előleg lehívásával juthatnak forráshoz.
A 70 milliárd forintos keretösszeg legalább 65 százaléka fejlesztendő járásokba és a négy leginkább felzárkóztatandó régiókba kerül (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország).
A feldolgozóipari vállalkozások 1 millió és 20 millió Forint közötti kölcsönt igényelhetnek ügyletenként, maximum 6 éves futamidőre. A fix nulla százalékos kamatozású hitelt nem terheli kezelési költség és az előtörlesztés díjmentes, és biztosítékként akár a magánszemély tulajdonosok készfizető kezessége is elegendő – ismertette az MFB.
Az előleggel legkésőbb a folyósítást követő 12 hónapon belül szükséges elszámolni, a felhívásban foglaltak szerint.
A forgóeszközhitelből nemcsak a készlet és anyagbeszerzések finanszírozhatók, hanem a működési költségek is, úgy mint bérköltségek, igénybevett szolgáltatások valamint a rezsiköltségek is.
Az az igénylés helyszíne minden esetben a projekt megvalósítási helyéhez kötődik, így budapesti székhelyű cégek is sikeresen pályázhatnak, amennyiben a felhasználás vidéki telephelyhez kapcsolódik.
A hitelprogramról az MFB honlapján található bővebb információ, az igénylések pedig az országszerte elérhető MFB Pont Plusz vállalati fiókhálózatában nyújthatók be.
Kapcsolódó cikkeink
Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3 százalékos kkv hitelt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kihívások ellenére tartja pozícióját a magyar gazdaságban a kkv-szektor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szabados Richárd: a kkv-kat célzó fix 3 százalékos kölcsönt már 2600 vállalkozás igényelte 140 milliárd forint értékben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
26 százalékkal többet szánnak a magyarok idén a karácsonyra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coface: Ezek a régió legnagyobb vállalatai – A Mol eggyel hátrébb csúszott, nagyot mentek a Lidl-leányok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ősz ízei Koreából és a fermentáció művészete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

